NF ma

nagyon közel került a szívlapáthoz.

Az viszont kiderült, hogy nem olvas. Meg feledékeny. Mondjuk ez utóbbiban biztos voltam eddig is.
Vagy, ha olvas, akkor direkt szenya.

Azt mondja ma, hogy többet akar velem lenni, menjünk együtt a kertbe meggyet szedni. (hee?-kösz a felejthetetlen programot)
Közöltem, hogy én nem akarok.
Miért nem?
Nézz szét. Takarítani kéne, főzni, könyvtárba vinni a nagyobbat, özön dolgom van, utána meg jön a meggy, amit magozhatok vakulásig. Nem nagyon tudok szétszakadni.
Aaaa, de azt mondtam, hogy ez ráér délután is...
Jó, akkor menjünk..nem kicsit voltam dühös..annyira, hogy szólni sem szóltam semmit.
Szólni nem, na de a gondolatok..ásó, lapát, egyebek. Édes vagyok. Tudom én.

Tényleg, igazán romantikus, többet legyünk együtt program. Ő a fa tetején, én alatta, közben az utált gyerekkori emlékek csak úgy tolongtak az agyamban, és akkor kiböktem neki. Miért nem mondtam?
Nem mondtam? Miért nem emlékszel? Miért nem figyelsz?
Akkor menjünk haza. Megy a fene. Csináljuk most már.

Itt tartunk most. Itt ülök a kupi közepén, a meggy ázik, NF meg azon gondolkodik, hogy akkor most menjen e ki, hogy leszedje a többi meggyet is.
Jó esetben mindjárt ebédet adok a csibéknek, még jobb esetben utána nem kezd hisztizni a kicsi a fáradtságtól, és a legjobb esetben nyugisan eljátszik mellettem, amíg én a dolgomat végzem.

A magozót legalább legálisan lehet csapkodni.