Parázva vártam az utolsó tanítási napot.
A tavaszi szünet előtt ugyanis, a tanító nénik közölték a gyerekekkel, hogy milyen szuper néhány nap következik, lehet jó nagyokat pihenni.
Az én gyerekem közölte, hogy áááá, ő nem pihenhet. Kérdezték, hogy miért nem. Hát azért, mert neki vigyáznia kell az öccsére. A tanító néni próbálta neki megmagyarázni, hogy az, hogy olykor játszik a kis tesójával, még nem olyan nagy fáradtság, amellett tud még pihenni eleget. A fiam viszont hajthatatlan maradt, hogy nem, ő bizony nem pihenhet, egy szemernyit sem. És addig hajtotta, amíg meg nem kérdezte az osztályfőnök: És anya addig mit csinál?
A drága fiam pedig közölte, hogy "anya kávézgat, meg gépezik".
Persze én erről semmit sem tudtam, egy osztálytárs anyukája mesélte, a sarki kisboltban, a reggeli csúcsban. Szuper. A kölyköknek ez volt az aznapi sztorijuk otthon (és most már a boltban lévő eladók és vevők is erről beszélnek). A végén közölte, hogy: "De nehogy bántsd már ezért szegényt."
Akkor megfordult a fejemben, hogy valószínű mindenki azt gondolja, hogy még ütöm is szerencsétlen, sanyarú sorsú gyereket..pedig milyen rendes, illemtudó az a fiú..nem is értik, hogy lehet, mikor ILYEN anyja van...
Haza érve leültettem az asztalhoz, és elővettem a csúnya szavak szótárát. Mire a végére értem, és ő is vagy százszor elmondta, hogy detöbbetilyetsohamegbocsánatmegnemisúgygondoltam, már elég nehéz volt a feltörő nevetést elfojtani, így gyorsan bezavartam a szobájába.
Arra próbálok nem gondolni, hogy tegnap este 23 család miről beszélgethetett vacsora közben..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése