Milyen mély érzelmeket sejtető cím...pedig köze nincs mélyen szántó gondolatokhoz.
Az előző napokban olyan laza voltam, mint a nyálas keksz. Csoda, hogy szét nem hulltam. Hja..hogy a nyál egyben tart.
Ha nem lett volna olyan karót nyelt, mondhatnám, hogy tisztára olyan voltam, mint brívandökemp. De mivel én inkább asztalra feldobom a lábam típus vagyok, vehetjük úgy is, hogy apai ágon mondjuk szuzönre ütök. Nem. Nem kinézetre. Agyilag.
Szóval a gyerekekbe angyalok bújtak, engem meg a konyhák tündérének szelleme szállt meg. Sütöttem és főztem és sütöttem és főztem. Meg anyukáskodtam.
Az egyik kajámat a nagyobb nem ette meg. Vagyis, gyorsan tömte..mintha rettentő finom lenne, de aztán olyan tele lesz tőle, hogy a háromnegyedét meghagyja. Ilyenkor tudom, hogy nem ízlik neki az étel. Tagadta ám estig, mintha ezen múlna a trianoni béke. Egészen addig járkáltam körülötte, gyanakvó pillantásokat vetve rá (ő meg próbált a legártatlanabb tekintetével visszabámulni), amíg jókora adagot ki nem szedtem magamnak, hogy akkor majd én most aztán jól belakok. És nekem se jött be. Ezerszer készített egyszerű kajáról beszélünk, bolognairól, ami valami miatt olyan nem ízlik kategória lett. Nem tudnám megmondani mi volt a baja, lehet csak a hidegfront. Az agyamnak is az a baja..a hidegfront.
Tegnap este olyan komor hangulat tört rám, hogy ha igaz lenne a mondás, hogy lógatja az orrát, akkor tuti, hogy horzsolásokkal tértem volna nyugovóra, mert annyira lógott, hogy padlót lehetett volna mosni vele.
Na de holnaptól erre nem lesz időm. Mármint orral padlót mosni, kezdődik a meggyszezon. Szerencsére nem szedem, csak feldolgozom. Gyerekkoromból maradt ez meg, hogy utálok meggyet szedni. Rettentően. Az anyai nagyszüleimnél ez mindig program volt, menni kellett mindenkinek.
Érdekes, hogy a cseresznyével sosem volt ilyen bajom. Sokat jelent tuti, hogy az apai nagyszüleim viszont nem tették kötelezővé, hogy én náluk cseresznyét vagy bármi mást szedjek..csak imádták nézni, ahogy megesszük. Talán nem is véletlen, hogy az ő tőlük örökölt (félig, mert a drága papám még él és virul szerencsére) gyümölcsös és zöldséges kertben garázdálkodom.
Kivéve szilva tekintetében. Mert, bár van 8 szilvafa (plusz az új kicsik), jó, ha egy fányi szilvát el tudok rakni..hiszen az kell a pálinkához. Ebben az öreg nem ismer tréfát. Amikor poénkodni próbálunk ezzel, akkor is csak fejeket vág..pedig nagy mókamester ám.
Holnaptól tehát csapkodós üzemmódba váltok, és szoros barátságot próbálok kötni a meggymagozóval.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése