Dolgos hétköznapok

Tevékenyen telnek a mindennapok.
Megint gyerekhadra főzős hét van, egész jól belejöttem.
Elpakoltam a fagyóba néhány adagnyi karalábét, a családot picit kímélem, és a cukkinit is a fagyóba teszem már napok óta.
Jövő héten teszek el krémfehér sajttal töltött apró almapaprikákat, olajban. Annyira finom...
Aztán reményeim szerint a jövő hétbe még bele kell férjen a maradék őszibarack befőzése, és a sulis bevásárlás, aztán, ha minden jól megy, lelépünk családostul pár napra (2 hét múlva), Visegrád környékére, és még a Velencei tó körbe bringázását is beterveztük.  A mutató és középső ujjam itt összekulcsolva, szurkolásként, hogy ne jöjjön közbe semmi, és tényleg el tudjunk tűnni.
Aztán, ha haza jöttünk, jönnek a padlizsánkrém, lecsó és zakuszka napok.
Utána pedig a szilva és a körte.

A hét, de lehet az év kedvenc filmje nekem eddig, amit mindenképpen meg akartam említeni, az a Számos pasas. Tökéletes kikapcsolódást nyújtott tegnap este. Na jó, nem leszek kegyetlen, az Arthur, a legjobb partiban is voltak jó poénok.

Itt egy kis bemutató belőle, szinkronizált trailert nem találtam (nem is kerestem), de a film szinkronizált:

Rovarcsípés

Ez az eset tökéletesen mutatja, hogy kapkodni és rohanni nem érdemes.
Tegnap én mindkettőt megtettem. Az úgy volt, hogy sietnem kellett egy helyre, pontosabban nem kellett volna, csak én siettem, hogy időben haza is érjek.
Bugyi, nadrág a szárítón. Kirohantam, lekaptam őket, belebújtam, majd gyorsan útnak is indultam. Gyalog. Már közelebb voltam a célállomáshoz, amikor egy enyhe szúró érzést éreztem a bugyimban. Olyan igazi, hirtelen oda kell nyúlnom szúrást. Csakhogy az utcán voltam, így inkább sietősre fogtam. A tempó növelésével azonban egyenes arányban szaporodtak a csípő érzések is, és már nem csak a bugyimban, hanem hozzá közel, olyan bugyi szegély tájékon..de nem ám a derékszegélynél..nem..lent, teljesen. Legszívesebben az utca közepén levetkőztem volna, csak szabaduljak eme rejtelmes kínzó érzéstől. Figyelni kezdtem a fákat, a bokrokat. Komolyan mondom, azon gondolkodtam, hogy én bizony bebújok a majdnem főutcán egy bokorba és levetkőzöm, ezzel nem kis megrökönyödést váltva ki a tisztességes polgárokból. Szerencséjükre, és az én szerencsétlenségemre azonban az útfelújítási és új út készítési projektek miatt végig kivágták a fákat.
Nem ecsetelem a gondolatokat. Patakokban folyt rólam a víz, miközben a szúrkálódások egyre fájóbbak és egyre erősebbek lettek odalent. Ráadásul erre még az is rátett egy lapáttal, hogy halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy valójában mi történik odalent. Csak egy helyet kerestem, ahol végre magamhoz nyúlhatok.
Elértem egy kocsisort (ekkor már persze visszafordultam, mert nyilvánvaló volt, hogy így maximum sikítás jön ki a torkomból, normális hang egy szál se)..szóval ott haladtam, hol lassabban, hol robotosabban, hol majdhogynem futva, de mindenképp olyan pózban, mintha mindjárt bepisilnék...a kocsik mellett. És figyeltem. Eltökéltem, hogy ha valamelyikben ülni fog valaki, akkor én tuti bekérezkedem, hogy levetkőzhessek. Olyan, hogy valaki attól fél esetleg, hogy teleszórom a kocsiját bolhával, vagy csak a jó ég tudja mivel...meg sem fordult a fejemben.
Rögtön a második autóban ült egy kislány. Olyan 10 éves forma. Én, mint egy eszelős, beálltam mellé, és kipréseltem az összeszorított számon annyit, hogy "engedj beülni". Természetesen szegény iszonyat megijedt, főleg, amikor sietősen húzni kezdte föl az ablakot, én meg belecsimpaszkodtam az emelkedő üvegbe és újra sziszegve mondtam neki, hogy engedjen be. Nem titok, az ablak nyert, meg a kocsizár. Mert volt esze, és lezárta az autót. Ha tudnátok hogy utáltam érte.
Továbbmentem. Egy másikban ült egy férfi. Olyan nyálcsorgatós, perverz gondolatokat előnyben részesítő, ijesztőnek tűnő típus...hát..lehet ő szíves örömest beengedett volna, de ekkor meg az én vészvillogóm kapcsolt be. Habár utólag, ember lett volna a talpán, ha bármilyen gondolat megfordult volna a fejében a harapós bugyim kapcsán.
Nem maradt más hátra, mint haza vánszorogni. Természetesen ilyenkor vannak a legtöbben az utcán, hogy még véletlenül se tudjon az ember odanyúlni, vagy belenyúlni, hogy utána járjon mi a franc történik odalent. Nem vagyok egy izzadós leány..de ekkor már a homlokomra szépen rá voltak tapadva a tincseim. A járásom..hát nem tudom hányan néztek megrökönyödve, és hányan röhögve, de a számuk biztos, hogy 50 fölött volt.
Az utcaajtóhoz érve persze nem találtam meg egyből a kulcsomat...de ott már különösebben nem is érdekelt, hogy hány ember kukkolhat a túloldali házakból, fél kézzel a kulcsomat kerestem, másik kézzel pedig igyekeztem elősegíteni a nadrágom letolását, a házunk előtt, de még az utcán állva.
Feltéptem az utcaajtót, az udvaron menet közben a nadrágom már a bokámon volt, a házba érve pedig roham sebességgel téptem le magamról a textilt..a hirtelen dörzsölés után sajgó testrészekkel, de megkönnyebbülve kezdtem kutatni a tettes után. 3, azaz három darab vadállat került a ruhámba. Egy a nadrágomba, kettő a bugyimba. És ahogy lekaptam a darabokat a szárítóról az udvaron, indulás előtt, ők nem éreztek affinitást arra, hogy tovarepüljenek. Valami repülő izék...ma már lefotóznám, de tegnap csak ölni volt kedvem.
A napom arról szólt, hogy borogassam magam..és amikor szörnyűlködve meséltem a megpróbáltatásaimat NF-nek, csodálkozva hallgatott, de láttam, hogy amikor hátat fordított, a teste rázkódott a hangtalan röhögéstől.

Kapuzárási pánik

Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy NF kaput zár. Ha megemlítem neki, persze megsértődik.
Rettenetesen jókat mókázom rajta, ahogy suttyomban figyelem. Habár, megmondtam neki, ha véletlenül harmadikat szimatolok, nagyon őszintén, és nagyon komolyan veszélybe kerül a nemesebbik fele.:))
Egyébként nem gondoltam, hogy ennek  szele eléri őt valaha is, nem tudom megmondani, hogy miért nem, csak egyszerűen eszembe sem jutott. Egyébként neki sem. Mostanában túl sokszor kell belátnom a tévedésem. (Mondjuk, ez annyira nem mókás).
Sokan sóhajtoznak, meg félnek ettől. Én nem. (még). Úgy gondolom, hogy nekem is dolgom van ezzel, nem csak végig nézni és szörnyülködni vagy épp nevetni (rajta). Sőt, valamiféle rejtélyes kihívásnak érzem ezt az egészet..most kell igazán nőnek lennem. És nem, nem a hisztikre értem ezt az igazán nőnek lenni kifejezést.

Cukkini, a hatalmas...és egyéb gondolatok a nevelésről

Elbújt előlem ez a hatalmas darab. Az egyik óriási levél alatt nőtt szépen, elrejtőzve a szemünk elől. Majdnem 3 kilót nyom.

Szinte biztos voltam benne, hogy a belseje már üreges lesz, és az egész mehet a birkáknak és a csirkéknek uzsonnára (mert akkor már nem finom, szerintem), de belátom, nem vagyok tévedhetetlen.

Tökéletesen tömött belsejű darab volt, így nem volt kérdés, hogy ma ez lesz a kaja. Nem kellett gondolkodnom az elkészítési módon, megtöltöttem, de úgy, hogy a belsejét is mellé raktam (ne vesszen kárba), majd a sütési idő végén kiszedtem azt a tepsiből, meg a keletkezett levet is, és összeturmixoltam némi fűszerrel és liszttel, hogy aztán a tűzhelyen rotyogtatva besűrítsem és ráöntsem a töltött cuccra, amit visszatoltam a sütőbe újabb 15-20 percre.

Habár mostanában a legkedvencebb formája a cukkininek nálunk az, ha baconnel vagy sonkával és sajttal feltekerem, majd panírozom és kisütöm (ezért még a fiúk is rajonganak nagyon komolyan), ezzel sem okoztam nekik csalódást. Vagy csak beletörődtek a sorsukba, de mind szó nélkül tüntették el a tányérjukról az adagokat.

Ahogy érik a barack, úgy dolgozom fel, haladok csendesen a természettel együtt, és várom, hogy mivel ajándékoz meg legközelebb.

Lassan következik a lecsó berakása, a padlizsánkrém és a zakuszka ideje, és az utolsó üveggel nyitottam ki a házi piros aranyat is. Az Erős Pista még egy évig elég, azt idén nem készítek. Aztán itt van még a szilva, a körte, a szeder, a patiszon és a csípős paprikák. Tele leszünk sütőtökkel, ha az időjárás is úgy akarja. És persze még sorolhatnám, ezt biztosan ismeri mindenki, aki kertezik.

Emellett még néhány bútort is újítok föl, és igyekszem nem elhanyagolni a kölyköket. Nehogy már lelki sérültek legyenek, ugye. Ezt hallottam most egy helyi szuperanyától. Hogy lelki sérült lesz a gyerek, ha egy hétig nincs vele játszva. Hát, nem tudom. Furcsa egy világot élünk most, néha úgy érzem rosszkor születtem. Nekem nem okozott gondot játszani a tesómmal, amíg a szüleim dolgoztak. Nem hiszem, hogy lelki beteg lettem tőle. De manapság már ez is bűnnek számít, ha a nagynak kell vigyázni a kicsire. Pedig nálunk ez előfordul. Nem óhajtom átöltöztetni a két gyereket, hogy elmenjek a kis boltba sonkáért. És igen, ha palacsintát akar enni a nagyobb, akkor megkérem, hogy üljön oda helyettem a tesójához rajzolni, vagy baromkodni. Annak ellenére, hogy nem neki, hanem magamnak, magunknak szültem, azt gondolom, hogy családként egy csapatot alkotunk. Amelynek a feladataiból a gyerekek is kivehetik a részüket. Ha ettől lelki sérült lesz, akkor ott az alapokkal van a gond, nem azzal, hogy neki valamit tennie kell másokért.

Szerintem.

Lista szerelmeseknek

A napiboldogság oldalon találtam az alábbi listát, amit szerelmespároknak ajánl a szerző, nyárra.
Lelkesen olvastam föl a 15 pontot NF-nek, aki még lelkesebben válaszolt:

1. (Hulló)csillagot bámulni
NF: az jó, az szoktunk!! (ja, öt évvel ezelőtt az első közös nyarunkon sokszor volt ez az esti program..)

2. Spontán autókázás valahová
NF: ezt is szoktunk, spontán elautóztunk homokért a minap

3. Meztelen fürdés az üres strandon
NF: strandra ugyan nem járunk, de ugrálhatunk a pancsolóba pucéran is

4. Piknik a parkban
NF:  aha, 30 fokban én kiülök a tűz mellé egy bográccsal, ti meg bent nézitek a tévét, mi?

5. Vízparti naplemente
NF: akkor most kimegyünk a kanálishoz, szagoljuk a poshadt víz átütő illatát és csapkodjuk a szúnyogokat, hogy partról nézhessük azt, hogy lemegy a nap?

6. Napozás és fagyizás kettesben
NF: az jó. Zárjuk be a büdös kölyköket.

7. Csókolózás óriáskeréken
NF: De jó, hogy tériszonyod van.

8. Egész nap együtt az ágyban
NF: na ez tényleg jó lenne

9. Vízipisztoly párbaj
NF: Ezt szoktuk. Tudtam én, hogy romantikus vagyok.

10. Tánc hajnalig
NF: erre majd bérlünk neked egy fickót.

11. Összebújni a tábortűz előtt
NF: mert táborba is megyünk?

12. Megfelezni egy nagy, jeges shake-et
NF: úgyse bírod meginni sose

13. Víz alatt lopott csók
NF: megdöngethetlek a pancsolóba is, és mielőtt smacizunk, lenyomom a fejed.

14. Tűzijáték alatt csókolózni
NF: megy a faszom abba a nagy tömegbe, jó lesz, ha a tévében megy a tűzijáték?

15. Fennmaradni napkeltéig
NF: oké, ha nappal rendezed a kölyköket.

Édes pofa.:)

Homok

A bányahomok köbmétere 3500 forint. Tisztában vagyok azzal, hogy elég nagy homokozót meg lehet tölteni egy köbméternyivel, de nem tudtam mennyi fér két zsákba.
Amikor beálltam a sorba fizetni, mondtam a tulajnak, hogy 2 zsáknyi bányahomok.
Kapásból azzal indított, hogy:
-húú.
Hát, nyilván nem én dobom meg a napi forgalmat.:)
Aztán nem kellett fizetni semmit. Úgyhogy ezen felbuzdulva, kiügyködtem magamnak, hogy ha esetleg majd valami olyan dologba fognánk, amihez kell nagyobb mennyiségű homok, akkor is majd zsákokkal hordjuk el. Szólunk az ismerősöknek és mindenki bemegy két tüzép telepre, és hoz 2-2 zsáknyi homokot. Mi mindenképp jól járnánk, mert, ha valakinek kell is érte fizetni, tízből talán 1-2 ember mondaná, hogy 2 vagy 300 forint lesz.
Jó, persze én is ezt megtenném az ismerőseimért. Nyilván.
Most azon gondolkodom, hogy mire is tudnék használni olyan 20 köbméternyi homokot...

Micsoda egy hálátlan dög vagyok. Ahelyett, hogy csendben örülnék az én két kis zsákomnak, meg  annak, hogy a gyerekem a homoktengerben nyugodtan játszhatott egy fél órát, és a sóderhalmok kavicsait dobálhatta, én azon járatom az agyam, hogyan kéne nagyobb mennyiséget ingyen elhordani.

Vége

 a gyerekhadnak való nagy főzésnek (legalábbis egy hétre), túl vagyunk a dokin és a kötelező védőoltáson is. A ház kiganézása után jöhet végre egy nagy szusszanás. Éppen beharangoztam a családnak, hogy ne is számítsanak nagy főzésekre, amikor NF ma azzal indított, hogy csülökpörkölt lenne a vágya. "Főzd meg magadnak" gondolatmenettel föltettem egy fazék vizet a mirelit szilvás gombócnak. Amit már kétszer elzártam a délelőtt folyamán, mert elmentünk homokért a gyerekeknek, aztán meg visszasétáltam egy homokozó készletért is.

A védőoltás után az éjjelünk nem volt túl rózsás, mert fájt a karja a kis chilinek minden mozdulatnál..ami egyenlő sok sok nyöszörgéssel és sírással. Meg sajnálkozással és idegbajjal. Szóval a fáradtság kezd elég durva méreteket ölteni. Ehhez nyilván hozzájárul a szokásos havi női nyavaja, meg a hirtelen időváltozás is. Hát, nem vagyok egy mai csirke.
Úgyhogy most végre tényleg megfőzöm a gombócot, és utána befekszem pici porontyom mellé,  remélhetőleg 2-2 és fél órányi szundikálásra. Addig úgyse tudok porszívózni, amíg alszik, a portörlést ugyan letudhatnám, meg a csendesebb pakolászást is..de picinyke ingerenciát sem érzek eme igazán rendes anyukának való cselekedetre. Bizony, akkor fogok takarítani, amikor a gyerek ébren van. És igen, ahelyett, hogy vele játszanék, ganézok majd. Még az is lehet, hogy mire észhez térek, haza ér a nagyobbik is, aki lovastáborban tengeti az idejét, ma már valószínűleg kissé szomorkásan, mert ez az utolsó nap. Szóval akkor két gyereknek kell nélkülöznie, mindaddig, amíg legalább elviselhető kinézetet ölt a ház.
Behoztam a hatalmasra nőtt cukkiniket is, először majdnem azt töltöttem meg, legalábbis az egyiküket, de nem akartam a takarítás mellett még azzal is tetézni a dolgokat, hogy köcsög módon megint cukkinit pakolok eléjük. Vagy patiszont. Valószínű mindkettőt egyformán kitörő lelkesedéssel fogadná rajtam kívül mindegyikőjük. Azaz, hogy óó, na fasza, aaa, és ehhez hasonló jelzőkkel.

Palacsinta, te csodás

Sok gyereknek sütni palacsintát....az annyi, mint gondolat szorozva kettővel, egyenlő kurva sok palacsinta.
És még lehet az is kevés.
Sütni és ott állni mellette viszont nagyon sok.

A cukkinik a héten kint rohadnak a bokrokon..vagy nőnek, mint a bolond gomba, mert ugye nem egy rohadós növény. Szombaton a nyakamba kapom a kertet, vagy a kert kap a nyakába engem..(szar van a padlón vagy padló van a szaron eset, by Ted)

Egyébként hulla fáradt vagyok. NF-et lassan talán meg sem ismerem, ő meg annyit dolgozik mostanság, hogy ha véletlenül ébren ÉS beszélőkedvében találjuk a másikat, akkor se beszélünk, mert a csodálkozástól, hogy jééé milyen a másik, bennünk marad a levegő.
Tipikus mókuskerék.  Na de majd augusztusban! Akkor majd olyanok leszünk, mint a kamaszok meg a nyulak.

A kicsi agya olyan, mint egy szivacs. A beszédfejlődés csúcsán tart éppen, rá is rácsodálkozom sokszor, vagy nevetek rajta, vagy dícsérem, vagy szidom. Édes volt. A szandálja kiesett a kezemből, és épp a fejére pottyant. Beletörődve és lehangoltam közölte, hogy buta szansza. Kíváncsi vagyok holnap az orvost majd milyen kedves jelzőkkel illeti..hmhm..

33...

...Nyald a seggem télen nyáron..:)))

33 évvel ezelőtt, ezen a napon, született egy kislány. Hát én hát.

Boldog szülinapot nekem.:)

Álmodom

Éjjel, 0 óra 30...azt álmodom, hogy valaki folyamatosan ütögeti a vállam, hogy ébredjek. Én alszom tovább, de ez a kép és érzés egyre valóságosabb lesz. Nem, mégsem álmodom. És akkor megrémülök. A szívem hirtelen olyan sebességgel kezd verni, hogy látom magam fölött a szövegbuborékban a szívverések számát. 189..épp, mint a margarinos reklámban, amit a szívünk egészségéért érdemes fogyasztani. (hja, persze)
A nagyobb az.
-Mi az?
-Jó éjt

(uhhhhhhhh....álmában átjött az alvó gyerekem jó éjszakát kívánni)
Vigyorog..
-Jó éj t- mondom neki én is, mire ő sarkon fordul és elrobog a szobájába.

Éjjel 2 óra 8 perc.  Valaki itt van, valaki mellettem kopogtat valamit. Megijedek. A szívem megint ezerrel kalimpál. A szemem kipattan és látok valamit a fejem felett. Gyorsan odanyúlok, és ellököm. A karja volt, amint mellettem a paplant kopogtatja, azt gondolván, hogy a paplan a vállam.
A szívbaj kerülget, felcsattanok:
- Mi az?
Vigyorog.
- Semmi.
- Menjél pisilni - mondom neki én, mert ha álmában mászkál, akkor annak általában a sok élményen kívül az az oka, hogy pisilnie kell, csak nem fogja fel.
El is indul..a szobájába. Ó he..
Felpattanok, nehogy odapisiljen. Átfordítom a testét a helyes menetirányba és mögötte haladok. Ilyenkor szépen utasítani kell, hogy tolja le a gatyát, meg, hogy jó helyre pisiljen, mert amúgy csak cselekszik, minden gondolat, és általános viselkedési formán kívül.
Miután ő visszafeküdt, az én szívem még mindig annyira dobogott, hogy egy órán át forgolódtam az ágyban, mire végül újra álomba szenderültem...
Igen...három óra után...

Esernyő

Na olyanom nekem nincs. Jó ideje már.
Valami beidegződés lehet ez nálam, mert gyerekként alig vártam, hogy esőkabátról végre áttérhessek az ernyőre. Aztán felnőttként meg inkább a kapucnira. Nem egy nőies dolog lehet, de babakocsit tolni esernyővel, és közben szerencsétlenkedni a vacak járdákon..na hát, higgyétek el, az sem az.
Tuti vannak sokan, akik tudják miről beszélek..ugyeugye..;))
Csakhogy most nyár van, dzseki nem kell, és igazából elég hülyén venné ki magát, ha bőrig ázva érkeznék a sarki kisboltba. És ezt így éreztem tegnap is.
Szóval talán ideje visszatérnem valamelyest a civilizációba, és egy esőmentes pillanatban elrobogni vásárolni egy esernyőt. Nem, nem úgy, mint emlékkönyvet. Hanem komolyan.

A gyermekorvosunk egy nagyon elegáns nő. A kocsija még esőben is patyolattiszta, szerintem kikerüli a pocsolyákat vagy nem tudom. A cipője..lehet bármilyen latyak, soha, de soha nem sáros..még a nadrágját sem csapja föl sehol sem. Nem úgy, mint én, hogy elől csapom össze magam..térdig!!

Szóval, amikor ő először jött hozzánk, a kicsi születése után, éppen esett az eső. NF ment ki elé, hogy beengedje. Később csodálattal mesélte, hogy a kocsijából úgy szállt ki, mint a sztárok. Ajtó kinyit, esernyő kidug, esernyő szétnyit, egyik láb kecsesen a földre, amit lassan követ a másik, majd mosolyogva elegánsan kiszáll. Hmm..a pár hetes baba mellett, meg később a pár hónapos baba mellett, bevallom, bizony sokszor irigyeltem, miközben magamat egy igénytelen tramplinak éreztem. Volt olyan, hogy épp csak föl akartam szaladni hozzá, hogy tápszert írassak, persze esőben, és ő épp előttem sétált. Gyönyörű tisztán, kecsesen..körülötte mindenki sáros cipőben, én még nyakig fölcsapva.. Na, hát inkább visszafordultam...és megvártam, míg eláll...legalább tisztán érkezzek. Azóta egyébként megtudtam, hogy őt még nevelőnők nevelték meg a helyes sétálásra, meg mindenre..úgyhogy előnyből indult.:))
De ma azért veszek egy ernyőt. És gyakorlom vele a kecses tiszta lépteket.

Flickr

Én azért ezzel is megszenvedtem.
Nem volt a gyerekek fotóiról biztonsági másolatom, és ajánlották nekem az online másolatokat. A picasát a linux nem szereti, én meg a linuxot nem annyira, de ez van, mióta nem okés az xp.
Hű, ezt a mondatot akár egy informatikus is megirigyelhetné. Tudom, hogy van valami olyan program, aminek a használatával használni tudom a windows programokat, de sehogy se került rá az, az én gépemre, vagy legalábbis nem tudok róla.

Szóval csináltam hozzá egy yahoo címet. Mire azon mindent beállítgattam, hogy privát, meg senki ne lássa...utána derült ki, hogy a képeknél ezt külön be kell, amott felesleges volt. Ja, jó..kijelölés. 400 darab. Kontroll billentyű, majd klikk klikk klikk..mire végeztem vele, és beállítottam, hogy csak én láthassam, akkor derült ki, hogy van egy olyan is, hogy a kereső se lássa link alapján...ehh...kontroll és klikk klikk klikk..
Mikor mindezzel végeztem, akkor láttam meg felül a mindet kijelöl ikont. No comment.

Úgyhogy kellően lefáradtam. Nem kicsit. Nagyon.

Viszont teszteltem, és legalább működik, jól csináltam. Már ez is haladás. Lehet pályát tévesztettem.

Nem az én napom

A szenya gólya elég rossz helyre szállt le:

Habár bevallom, valamiféle csodának számítana, ha babát is hozott volna magával.

Egyébként a viselkedése elkápráztatott.

Mikor megérkezett a párja, berepültek a hátsó kertbe, az egyik odament a kakashoz, az meg úgy megijedt, hogy a tyúkokkal együtt az ólba menekült.

Aztán fölvett egy nagy darab ágat:

Tovarepült vele. A társa még sétálgatott kicsit, majd nehézkesen visszaszállt az egyik kéményünkre...ehh..amikor kerepelést hallott, akkor repült el. Háhááá..de kis idő múlva visszatért..a szomszéd kéményére, aki ugyanolyan roppant boldog volt ettől, mint én, lévén neki két kamasz fia van.  Azok meg ki tudja mit műveltek a hétvégén ugye.

Ha mindez nem lenne elég izgalom a mai napról, még a mosogatógépem is bedöglött. Ez magával hozta azt az aprócska bibit, hogy egy röpke fél órán át eléggé megszaporodott a konyhámban a faszom, és a bassza meg kifejezések száma. Jah..ennek tanúja volt a kis másfél éves szivacs is, aki aztán lazán, hangosan kiabálva járkált, majd állt meg az ablak alatt, hangoztatva, hogy:

-Faszomfaszombasszabassza

Persze nem felejt. A legváratlanabb és legalkalmatlanabb pillanatban újra elkiáltja eme nemes jelzőket, amiről egy idő után próbálok nem tudomást venni, hátha úgy gondolja, hogy ezek valamiféle unalmas szavak, de nem..tetszik neki a hangzása, azt kell, hogy mondjam. Úgyhogy ma minden szó mellé oda volt biggyesztve valamelyik frissen tanult is.

-Baba éhesz, faszom.

-Helló Bojcsa basszafaszom.

És azt hiszem jobb, ha tovább nem is ragozom. 

Mindenesetre megérzi, hogy mikor melyik passzol jobban, ha hezitál, egyszerűen mindkettőt alkalmazza.

Természetesen a közeljövőben jelenésünk van védőoltáson is...

Gyerekhad

Kisebb fajta gyerekhad van nálunk, néhány napja. Ez azt jelenti, hogy valaki mindig akar valamit, valaki mindig éhes, valakinek mindig van valami baja, valakinek mindig van valami mondandója.

Ez csupán annyit jelent, hogy este, mire ágyat látok, hassal előre dőlök bele, mint egy krumpliszsák.
Reggelre meg folyik a nyálam, épp, mint a fogakat növesztő sarjamnak.

Öt perc rend után újra nincs hely letenni a tányérokat, mintha hangyák hada dolgozna azon, hogy állandó legyen a káosz. Az örökös zümmögés meg egy méhkasra emlékeztet, csak annak minden rendszerét mellőzve.
Nem vagyok egy ősanya, szóval, hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden pillanatát élvezem, őszintébb hát, ha azt mondom elviselem. A méhemből kibújtakért mindent. Höhöö.

Persze közben nem maradhatnak el a nyári tennivalók sem, mert a zöldség és gyümölcs nem vár rám. Tegnap lefejtettük a meggybort is, percekig csurgott a nyálam az illatától, és elképzeltem azt is, amint a lábamat az asztalra pakolva kortyolgatom a hűs nedűt, az ajkaimat kellemes mosolyra húzva, miközben nem hallom magam körül a rohangáló kölyköket.

Igaz, mire idáig eljutok, hogy megkóstolhatom a boromat, addigra már nem lesz őskáosz itthon, de majd hozzáképzelem, hogy én azt is leszarom.

Csak lazán

Éjjel, 2 óra 17 perc.
- Hamma
Nem mozdulok..
-Hamma, hamma! Anyóóó! (jee, ez én lennék)
Vízzel kínálom.
Csend. Megkönnyebbülök.
- Hamma. Hamma.

Ó, hogy az anyád. (csak gondolom, hátha, ha nem szólok, majd megunja)

- Hamma.

Sóhajtok.

Fölállok, konyhajárat, zacskó kuki, beadom az ágyba neki. Piknik. Csócsál, rág, zörög.

- Áhhh... (szomjas, azt jelenti)

Sóhajtok. Ő egyre türelmetlenebbül:

- Áhh, víz, víz.

Felállok, kap vizet. Újra zörög, csócsál. Piknik..
Aztán újra szomjas lesz..és ez így ismétlődik 2 óra 58 percig.

Lefekszik. Forgolódik. Hallgatózom. Elalszik..
Az én szemem viszont kipattant. És kopogni kezdett. De jó vagyok a süketnek tettetésben, így úgy csináltam, mintha nem hallanám.
Fél öt tájékában el is csendesedtek a gondolataim is, és szépen vissza aludtam.
Reggel 6:46-kor arra ébredtem, hogy legapróbb sarjam áll az ágyam mellett, kezében a telefonom, és mosolyogva tartja a füléhez, miközben azt mondja: Halló

Ilyenkor, ha véletlenül megszerzi a készüléket, hirtelen hatalmas önuralommal igyekszem felvenni a legtermészetesebb mosolyt, és elkérni tőle..persze gondolatban kiáltozom, hogy teszed le, de rögtön! Ha viszont ezt produkálnám, azt hiszem a pénztárcám bánná. Meg a telefon. Ha így történne, biztos szerepelne a gyors javaslatokban, hogy mit ne tégy soha, ha a gyerek megkaparintja a készüléked.



Ma egyébként igazán lazán gazoltunk egy "keveset", meg őszibarackot szedtünk, és kb 6 kilónyi uborkát is. Holnapra megvan a program. Uborka berakás.
Szeretem. Nem macerás, nem jár túl nagy kosszal, nem történik vele semmi baj, ha félbehagyom..éppen nekem való feladat.

Velem mindig történik valami

Ezt a Janikovszky Éva könyvet olvassa most a fiam. Meg én is. Ő ajánlott olvasmányként, én meg, mert tetszik. Legalább ötször kérdezte meg, hogy biztos nem én írtam e a könyvet, mert ez teljesen olyan, mintha róla, rólunk szólna...hány gyerekben lehet ez az érzés...
Szó, mi szó. Igazán egy hullámhosszon vagyok az írónővel, gyerekként is imádtam a könyveit, az Aranyeső volt a kedvencem. Hányszor elolvastam...de hányszor! Gyanítom, a könyv miatt jelentkeztem egészségügyi középiskolába is.
Aztán anyaként meg...fiú gyerekek anyukájaként...mindjárt megmutatom:

Janikovszky Éva: Örülj, hogy fiú

1983. Budapest

Van, amit az ember elõre megérez. Különösen akkor, ha nemsokára anya lesz. Biztos voltam benne, hogy nekem csak kislányom lehet. A fiúk szemtelenek, durvák és csúnyán beszélnek.
A lányok szépek, kedvesek és szeretik a mamájukat.
Nekem lányom lesz. Szõke hajú és kék szemû. Angyalka, Tünde vagy Virág. Vagy fekete hajú és sötét szemû. Akkor meg Réka, Klaudia vagy Dorottya. Esetleg Seherezádé. Persze lehet vöröses hajú és zöld szemû Rebeka, Mónika vagy Kleopátra, s ha gesztenyebarna lesz, szürkés­kékes-zöldes szemmel: Kinga, Georgina vagy Gyöngyvér.
Már eljött az ideje, és én még mindig nem döntöttem. Mert az apja is mondott neveket, és ezzel csak megzavart.
Végül úgy határoztam, hogy elõbb majd megnézem, hogy milyen színû a haja meg a szeme.
és attól függõen lesz Amanda, Imola vagy Fruzsina. Úgyis tõlem kérdik, hogy mi legyen a neve,
ha már megszületett. Hát valóban tõlem kérdezték, csak elõbb annyit mondtak:
GRATULÁLUNK, ANYUKA! KISFIÚ!
Mert úgy látszik, néha még egy anya is tévedhet a megérzéseiben.
És az az érdekes, hogy amikor meghallottam, hogy én most már igazán anyuka vagyok, és kisfiam van, eszembe se jutott, hogy lányt akartam, csak annak örültem, hogy végre megszületett és egészséges,
és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak õ lehet a mi gyerekünk.
Hogyan is lett volna lány, mikor fiú!
És amikor megkérdezték, hogy mi legyen a neve, mindjárt kettõt is mondtam, pedig nem is gondolkoztam rajta, csak egyszerûen tudtam, hogy úgy hívják. Különben is, nehéz lett volna eldöntenem, hogy melyik név illik jobban hozzá, mert kicsit kopasz volt, és nem nyitotta ki a szemét.
De amikor mellém fektették, és azt mondtam neki, hogy drága kisfiam, láttam, hogy megérti, és õ is szeretné
nekem azt mondani, hogy , drága anyukám.
Persze erre még várnunk kell egy kicsit. Én az elsõ perctõl fogva örültem a fiamnak, csak akkor még nem tudtam, hogy másnak is akkora öröm, hogy nekem fiam született.
Hogy örült az apja!
Sose mondta, hogy õ fiút szeretne, de valószínûleg így van, mert egyre csak azt kiabálta, hogy fiam született, fiam született, fiam született, amíg fel nem világosítottam, hogy nekem is. Én igazán az elsõ perctõl fogva örültem a fiamnak, és annak is örültem, hogy az apja annyira örül a fiának, pedig akkor még nem is gondoltam arra, hogy egy fiú az sokkal jobb, mint egy lány. Aztán meggyõztek róla.
Örülj, hogy fiú ! mondta az anyám, egy fiúnak mindig könnyebb az élete !
És õ csak tudja, hiszen lánynak született.
Örülj, hogy fiú ! mondta az apám, egy lánnyal mindig sokkal több baj van !
És õ csak tudja, hiszen neki is lánya van.
Örülj, hogy fiú ! mondta a bátyám, így nem fog annyit bõgni, mint te, kiskorodban!
És neki is igaza van, mert én tényleg sokat bõgtem, amikor õ húzta a hajamat.
Örüljön, hogy fiú, mondta a nõvérke is, amikor haza készültünk, és a kezembe nyomta a kisfiamat. Igaz, hogy õ nem mondott többet, szaladt vissza a többi mert kisbabához, aki mind bõgött valamiért, de biztosan neki is megvolt az oka, hogy ezt mondta.
Amikor már otthon voltunk, és megjelentek a rokonok, a szomszédok és a barátaink gyereknézõbe, õk világosan meg is mondták, hogy miért jobb egy kisfiú; mint egy kislány.
Örülj, hogy fiú, mondták a rokonok, a szomszédok és a barátaink mind.
A lányok nyafkák, kényeskedõk és semmi se jó nekik. Bezzeg a fiúk ! Egy fiú az okos és erõs és bátor!
Tinka néni még azt is hozzátette, hogy egy fiú az mindenhez ért, egy fiú kész ezermester ! S azt hiszem, ez mind így igaz. Mert ahogy elnézem a fiamat, már most látszik rajta. hogy milyen okos.
Ha megnõ, biztosan tudni fogja, hogy kik lövöldöznek a tévéhíradóban és mért, hogy a nyilvános vitákban, amikor minden érv olyan meggyõzõ, végül is kinek van igaza, és nemcsak jelentkezik majd minden vetélkedõre, hanem meg is nyeri.
Ahogy elnézem a fiamat, már most látszik rajta az is, hogy milyen erõs. Ha megnõ, biztosan egybõl kinyitja nekem a csavaros tetejû üvegeket, könnyen feldobja a koffereket a csomagtartóba, és egyedül megemeli az ágyat, ha alá kell tenni a szõnyeget.
Ahogy elnézem a fiamat, már most látszik rajta az is, hogy milyen bátor. Ha megnõ, biztosan kikergeti az. ablakon a nagy zümmögõ bogarat, ha villámlik és dörög az ég, azt mondja majd: ugyan már, csak egy kis zivatar, és nem ijed meg attól sem, ha bennragad a liftben a kilencedik és a tizedik között.
Ahogy elnézem a fiamat, azt hiszem, Tinka néninek is igaza van, mert már most látszik rajta, hogy milyen ügyes. Nem azért, mert az én fiam, de ritkaság, hogy egy gyerek már kéthetes korában felemelje a fejét, és még inkább, hogy kéthónapos korában a hasáról a hátára forduljon, és vissza.
Arról nem is beszélve, hogy tegnap megfogta a bögrét ! Nem vagyok ábrándos természet, de amikor láttam,
hogy megfogja a bögrét, mégis elábrándoztam.
Ha nagy lesz a fiam, megjavítja a redõnyt, ha megakad, a csapot, ha csöpög, a fregolit, ha leszakad. a rádiót, ha röcsög, a tévét, ha fut a kép, a frizsidert, ha nem hût, a mosógép kerekét, s a kályhát, ha nem fût, a vasalót, ha zárlatos, a kvarcórát, a porszívót, a cipzárat, a szárítót, s mindez nem is csodálatos, hisz egy fiú mindenhez ért.
És fölkaptam a fiamat a kiságyból és összevissza pusziltam örömömben. Este megkértem az apját, hogy csinálja meg a kiságy oldalát, mert egy léc kilazult, és elmondtam neki is, hogy milyen ezermester lesz a mi fiúnk.
Ennek az apja is nagyom örült, és mondta, hogy addig is inkább szóljak a szomszédék Jóskájának, mert õ, sajnos, nem ért az asztalosmunkához.
Sokszor felemelem a kisfiamat a magasba, mert úgy szeretném, ha már nagyobb lenne ! De most még kicsi.
És amíg kicsi, hagyom ugyan megnõni azt a gyönyörû szöszke haját, de világoskékbe öltöztetem, hogy mindenki lássa: , kisfiú és senki se mondja, hogy jaj, de aranyos kislány, csak azért, mert olyan szép.
Ha már nagyobb lesz, akkor majd levágatom a haját fiúsra, és veszek neki kis farmernadrágot meg csíkos trikót meg tornacipõt, hogy olyan legyen, mint egy nagyfiú kicsiben. És amikor már valóban nagyfiú lesz, és õ maga növeszti meg a haját, és nem akar mást hordani, csak farmernadrágot meg trikót meg tornacipõt, akkor veszek neki szép sötétkék öltönyt fehér inggel és nyakkendõvel, és elvi szem a borbélyhoz és levágatom a haját, hogy olyan legyen, mint egy kisfiú nagyban.
Ha én meg a nagyfiam végigmegyünk az utcán, biztos, hogy mindenki utánunk fordul.
A lányok majd azért fordulnak utánunk, hogy megnézzék a fiamat, aki magas és izmos és jóképû, az idõsebbek meg azért, hogy megnézzék azt az igazán fiatal anyukát, akinek ilyen figyelmes és jól nevelt fia van.
Mert ez is látszani fog rajta.
Az én fiam olyan figyelmes lesz, ha megnõ, hogy magától megáll minden cipõbolt kirakata elõtt, ha együtt sétálunk, mindig otthon marad köszönni, ha meghívom a barátnõimet egy kis beszélgetésre, és sose kérdi meg, hogy melyik is a kedvenc kölnim, mielõtt meglep vele, mert tudja.
Az én fiam olyan jól nevelt lesz, hogy csak azért ül le elsõnek a buszban, hogy aztán átadhassa a helyét másnak, az öreg néniktõl és bácsiktól nemcsak megkérdezi, hogy hogy tetszik lenni, hanem azt is végighallgatja, ha netán elmondják; és senkinek sem felejt el üdvözlõ lapot küldeni a nyaralásból.
Én meg csak hallgathatom, amikor az ismerõsök és a szomszédok elújságolják: nahát, milyen aranyos ez a fiú,
még nekem sem felejtett el üdvözlõ lapot küldeni a nyaralásból !
Elnézem a fiamat, hát mindez most még nem látszik rajta, mert még kicsi, . és csak ezután fogom jól nevelni.
Egyelõre ugyanis felveszem, ha sír, mert most még én vagyok hozzá gyöngéd és figyelmes.
De tudom, hogy mi olyan jóban leszünk a fiammal, hogy mindig nekem mutatja meg elõször a térdét, ha felhorzsolta, a léggömbjét, ha kipukkasztotta, és a fagylaltját, ha leejtette.
És ha megnõ, nekem mutatja meg elõször a bizonyítványát, a jogosítványát, és a kislányt, akit el akar venni.
Micsoda szerencse, hogy fiam született !
Örülök, hogy fiú, mert így lesz, akit az apja elvihet a focimeccsre, s akit utána haza is kell hozni, lesz, akivel az apja itthon is kártyázhat, sakkozhat, bélyegezhet, és lesz, akivel megbeszélheti, hogy szerinte mi baja a karburátornak.
Arról nem is beszélve, hogy lesz, aki magától leszalad a sportújságért, és sosem felejti el bedobni a totószelvényt.
Örülök, hogy fiú, mert majd megmutatja az apjának, hogy egy fiú is szívesen kuktáskodik a konyhán, hogy egy fiúnak is eszébe juthat, hogy a nagymamának másnap lesz a nevenapja, és hogy egy fiú is észreveheti, ha az anyja fodrásznál volt.
Örülök, hogy fiú, mert egy fiúból minden lehet, még hajóskapitány, karmester vagy sarkkutató is, de azért jobban szeretném, ha öttusabajnok, vagy feltaláló lenne, vagy valamilyen televíziós személyiség, és ha majd
a gyermekkoráról faggatja a riporter a tévében, akkor elmondaná, hogy tulajdonképpen mindent a szülõi háznak köszönhet.
És ha netán meg akarták mutatni az édesanyja fényképét is, akkor azt a nyári képemet adom oda, a pöttyös ruhásat, a fûzfa alatt.
Elnézem a fiamat és arra gondolok, milyen büszke leszek majd rá, ha ballag az óvodában, az iskolában, ha jutalomkönyvet kap és az osztályfõnöke megsúgja, hogy ilyen kivételes tehetséggel még nem volt dolga,
ha ifjúsági sportbajnokként áll a dobogón, ha doktorrá fogadják és kitüntetik, ha a fiatalok az õ képét
viselik a trikójukon.
Elnézem a fiamat, és arra gondolok, hogy fogok majd örülni, ha leszerel, ha hazalátogat, ha földet ér.
Elnézem a fiamat a kiságyban, és a fiam visszanéz rám. Örülök, hogy fiú vagy, mondom neki, bár kislányt szerettem volna, de akkor még nem ismertelek.
És úgy látszik, a fiam is örül, mert rám mosolyog. Talán arra gondol, hogy lesz neki még egy húga. Vagy ha nem lesz, akkor majd hoz õ egy kislányt a házhoz. Persze szépet, kedveset, olyat, aki szereti a mamáját.
Nemcsak a sajátját, hanem engem is.

Jól megérdemelt,

és napokkal ezelőtt behűtött cideremet bontottam fel percekkel ezelőtt, egy nem is annyira rossz nap végén.

Az ember, amikor észreveszi, hogy jó ideje a saját kakijában hempergőzik, akkor gondol egyet, fetreng még benne egy párat, csak azért, hogy biztosan jó emlékezetes maradjon az eset, meg amúgy is, jól esik olykor az önsajnálat mély bugyraiban elmerülni, hogy ő a legbüdösebb ezen a világon..majd fogja, megrázza magát, és elmegy, tusol egyet jó hosszan. Akkor még nem lesz jó illatú, hiába a márkás pacsuli, mert a kakiszag a bőre alá ivódott, de a rendszeres fürdés és némi testradírozás néhány hosszú fürdőzés után, meghozza az eredményét.
Sok ember kakiszagú...de azért soknál érezni már a parfümös tusfürdő illatát is. Aki meg mindig jó illatú, arról kevesen tudják csak, hogy volt e valaha büdös. Vagy senki sem.

Gyors javaslatok kezdő szülőknek 4. rész

A következő javaslatot legideálisabb a gyermek 6 hónapos korától megfogadni.
Hogy miért épp akkortól? Nos, az első 6 hónap vagy rózsaszín ködbe burkolózva telik, vagy a szülés utáni depresszió árnyékában. Tetszik vagy sem, a hormonok a szülést követően fognak igazán berobbanni, a terhességi hangulatingadozás kismiska a szülés utánihoz képest.

Amikor azért is megsértődsz, mert a férjed dolgozni indul, és flegmán szólsz oda neki, hogy: "Akkor menjél, dolgozzál!!"...szegény meg csak sóhajtozik és hiába készíted fel előre..nem érti majd, hogy mi ez az egész.

De nyugi, mire az apróka baba betölti a 6 hónapot, te is kialakulsz. Érzékelni kezded a külvilágot, és látsz végre rózsaszínen kívül más színt is. Ha pedig depis voltál, nagyjából ilyenkorra jutsz el oda, hogy cselekedj, és kimozdulj abból az ocsmány állapotból. Vannak, akik nyugodtabbak lesznek, mint baba előtt voltak, vannak, akik pörgősebbek, és vannak, akik Szörnyellává változnak. Mindegy ki leszel, a lényeg, hogy állítsd be a telódon az emlékeztetőt.

A gyermeked 6 hónapos korától javaslom, hogy minden hónapban végy egy darab radírt.
Ezzel elkerülheted jó esetben néhány évre a radír okozta idegbajt, de rosszabb esetben is egy-két sulis évre kitart. (remélhetőleg).

Mondanom sem kell, én nem tettem. Az idegbaj kerülgetett, én nem is tudom hányszor, de volt, hogy egy héten kétszer lett oda a fiam radírja.. Volt, hogy két hétig nem volt neki, mert már nem akart idegesíteni. Volt, hogy azért nem volt neki, mert azt mondtam, én többet nem veszek.
Mondanám, hogy járj el így a tartályos hegyezőkkel is, de a tendencia azt mutatja, hogy mire kiadod az újabb ezer forintot (mer szar nem jó) a tartályos hegyezőre, addigra meglesz az előző. Szóval abból tudsz magadnak majd tartalékot képezni. Nekem is van kettő, eldugva, mert mindig meglett.
De a radír...hallgass rám. Hidd el, nem árt, ha van első osztályra egy 70-80 darab radírból álló gyűjteményed. Csak a gyerek meg ne találja.

Nyáladzik

Megint nyáladzik a kicsi. De rettenetesen. Mint egy szaftos húst látó bulldog. A ruháját akár ki is csavarhatnám 10 percenként. Jön az a bizonyos 13. fog. Valahol. Megtapogatnám az ínyét, de nem hiszem, hogy bárki önszántából, örömmel és szeretetből nyúlna egy piranha szájába. Én se teszem. Életveszélyes művelet lenne, de legalábbis baleset esélyes.
De a lényeg. Ez a gyerek..ha énekelek, mintha egyfajta sokkot kapna, vagy hipnotizálva lenne. A szemét tágra nyitja, a száját kitátja, vagy inkább leesik az álla, és csak néz..de az arcáról nem lehet leolvasni semmit. Se egy mosoly, se egy félrehúzott száj..semmi.
NF szerint csodál. Na, persze. Engem. A nagyobb 2 és fél éves volt, amikor kérte, hogy ne énekeljek neki többet. Ha próbálkoztam, akkor csak fintorgott, vagy szimplán befogta a fülét. Persze, azóta már van, hogy egy darabig együtt énekelünk, de soha nem hagyja ki, hogy megjegyzést tegyen, vagy kérdezzen..legutóbb azt kérdezte, hogy hogy lehet, hogy én soha nem buktam meg énekből..ez azt hiszem mindent elárul.
Teljesen, azaz abszolút nemhallásom van. Botfülem. Az se tűnik fel, ha valaki hamisan énekel. Kicsit se.
Mégis, csak arra tudok gondolni, hogy valamennyire tetszik neki, mert bár nem reagál, de néhány perc múlva ismételni kezdi mosolyogva a dalból megjegyzett szót. És én ilyenkor, természetesen, jó anyukaként újra énekelni kezdek. És ő akkor újra felveszi ezt a kis bárgyú ábrázatot. Lehet befelé koncentrál, és próbálja kiszűrni belőle a jobb hangokat. Nem tudom.

Alig várom, hogy megmondja mi a szitu.

-Egyébként, egyszer kaptam ötöst énekből. Éneklésre. Bizony. Azért, mert véletlenül tisztán énekeltem ki egy tercet. Gimi másodiktól pedig, nekem elég volt elszavalni a dalokat, ha feleltem énekből. Ezért nem buktam meg.- (ezt csak úgy megjegyeztem)

Ma is énekeltem. Az ember strandra járt, az Elmo dalát..ja, és a Coco Jumbo-t (nem röhögni). Ő pedig állt, egy picit előre hajolva, sokkhatás alatt, és mire a dalok végére értem, előtte a földön akkora nyáltócsa keletkezett, hogy simán fel tudtam volna mosni vele a padlót. A kis drága pedig megfogta a gumikacsát, közölte, hogy víz..és úsztatta a sípoló jószágot. Ami már nem sípol, mert tele ment nyállal.