Jajjajjajajjj...szörnyen veszélyes ez a recept. Tudom tudom...ősrégi már, pár éve volt nagy divatja. DE! Fontosnak tartom megemlíteni, a hozzám hasonlóan túlhajszolt, élvezeteket előnyben részesítő anyukáknak.
Meg amúgy is. Sokfélét próbáltam és sokféle nem jött be belőle. Na de EZ!
Kipróbálásra csak azoknak ajánlom, akik kellő önuralommal rendelkeznek.
Itt mit sem ér, ha a ház túlsó végében lévő 2 méter 10 centis szekrény tetejére rakod fel, hogy küzdeni kelljen érte.
Levágsz egy kis darabot a gyerek(ek)nek..majd rá(juk) húzod az ajtót..ne..ne is lássák, hogy te mekkora darabot eszel, mert akkor kell nekik is..még. És ez nem olyan süti, amit osztogatni szoktak. A gyerekeknek se. Majd nőnek egy kicsit, és akkor megcsinálják maguknak. De addig! Addig te szabályozod az adagjaikat. (ez jó is, nyugi, nem unják meg!!!!)
Amikor azt hiszed, hogy végre biztonságban vagytok..te és a tepsi sütemény..na akkor tuti kijön az egyik büdös kölyök, és a szeme, mint a sasé...csak úgy járatja körbe a tekintetét..hogy megtalálja a zsákmányt. Te pedig, rafkósan, mint a keselyűk, még az utolsó pillanatban dugod el a kíváncsi tekintetek elől. És van mersze, van bátorsága feltenni a kérdést: -Hol a süti?
Gondolkodsz, mit tehetnél? Adni nem akarsz belőle, de, ha hazudsz, és rájön (HA rájön) több éves kőkemény nevelést dobsz sutba, mi szerint hazudni ocsmány dolog.
Szóval csak állsz ott, a fogaskerekek csak úgy kattognak..és mozog a füle a sasnak! Hallja is a tekervényeidet!! Gyorsan kell cselekedned..:
-Tessék most már bemenni a szobádba. Majd reggel lesz még süti. (ááá..ezt elrontottad..mert, ha reggel NEM lesz süti, akkor megint csak hazudtál..basszusbasszus)
A végét gyorsan levágod, és berakod a hűtőbe..sűrűn mondogatod, hogy ehhez tényleg nem nyúlok..ez a gyerekeké..
Aztán a tepsit fölrakod a 2 méter 10 centis szekrény tetejére, a ház tőled legtávolabb eső pontjára. Ja, hogy alig ütöd meg a 150 centit..nem baj. Legalább sportolsz is. Minden egyes szelet megevése előtt. Akkor már nem is illik hozzá az a név, hogy Lusta asszony rétese..akkor már nevezhetjük előkelően a Bólyi túrósnak.
És amúgy is, meggyet tettél bele. Az meg gyümölcs. Egészséges gyümölcs. Akár magad elé is veheted az egész tepsivel.
2014. június 30., hétfő
Családi üzelmek
Az elmúlt néhány órában eszembe jutott párszor a film..
A kedvenc jelenetem, amikor az egyik fickó megujjazza a másik fülét. Ez, ha eszembe jut, mindig rám tör a röhögés.
Meg is találtam, 1:30 körül van.
Olyan könnyed, laza, amiken nagyon nem kell agyalni, de, ha ahhoz van kedvem, hogy ezt mégis megtegyem, akkor arra is van lehetőségem. Hja, mondjuk nőből vagyok, tudok én mindenen agyalni, és mindenbe mélyenszántó gondolatokat találni. Nem hiszem, hogy ezzel a képességemmel nagyon egyedül lennék. Miss Kombina.
Ilyen filmek voltak mostanában a Joséphine, és a Gyerekek vagy egyebek. Ez utóbbinak az elejét megnézettem NF-el is, addig a pontig, amíg Sophie Marceau orrba nem vágja a férjét. Nem mintha szólna, ha nem pakolok, vagy nincs kedvem főzni, de azért miheztartás végett úgy gondoltam, nem árt, ha látja a jelenetet.
És, hogy mikor nézem ezt meg, hogy nyugtom legyen? Hát, amikor már alszik az egész csapat. Igen, ez egyet jelent azzal, hogy napok óta kábé éjjel egykor kapcsolom ki a tévét..és egyet jelent azzal is, hogy reggel 7-kor, mikor a kicsi ébreszt, nem vagyok semmi más, csak egy mosott szarcsimbók. Merthogy mostanában éjjel fél 3-kor előszeretettel közli, hogy vizet kér. Hangosan..vízvízáááhhh. Persze, ahhoz nem elég hangosan, hogy az apja hallja meg.
Azt hiszem, az az eset forog fent, hogy nekem most ki kell gondolnom valamilyen túrós sütit, de gyorsan..amíg itt írsogáltam, szépen megcsócsáltam a kezem közelében lévő sült szalonna darabokat, amit a csuszához sütöttem. Azt ugyanis nem szereti senki, csak, ha van hozzá szalonna. Most meg..már nincs.
A kedvenc jelenetem, amikor az egyik fickó megujjazza a másik fülét. Ez, ha eszembe jut, mindig rám tör a röhögés.
Meg is találtam, 1:30 körül van.
Mostanában egyébként annyira jó filmeket fogok ki. Na jó, úgy helyes a kijelentés, ha hozzá teszem, hogy a maguk nemében jók.
Ilyen filmek voltak mostanában a Joséphine, és a Gyerekek vagy egyebek. Ez utóbbinak az elejét megnézettem NF-el is, addig a pontig, amíg Sophie Marceau orrba nem vágja a férjét. Nem mintha szólna, ha nem pakolok, vagy nincs kedvem főzni, de azért miheztartás végett úgy gondoltam, nem árt, ha látja a jelenetet.
És, hogy mikor nézem ezt meg, hogy nyugtom legyen? Hát, amikor már alszik az egész csapat. Igen, ez egyet jelent azzal, hogy napok óta kábé éjjel egykor kapcsolom ki a tévét..és egyet jelent azzal is, hogy reggel 7-kor, mikor a kicsi ébreszt, nem vagyok semmi más, csak egy mosott szarcsimbók. Merthogy mostanában éjjel fél 3-kor előszeretettel közli, hogy vizet kér. Hangosan..vízvízáááhhh. Persze, ahhoz nem elég hangosan, hogy az apja hallja meg.
Azt hiszem, az az eset forog fent, hogy nekem most ki kell gondolnom valamilyen túrós sütit, de gyorsan..amíg itt írsogáltam, szépen megcsócsáltam a kezem közelében lévő sült szalonna darabokat, amit a csuszához sütöttem. Azt ugyanis nem szereti senki, csak, ha van hozzá szalonna. Most meg..már nincs.
2014. június 29., vasárnap
Elkészült
Hát elkészült.
Először gondolkodtam, hogy vagy a fiam, vagy én rajzolom meg, a mesés, babás, kedves képet...mondom kedveset..de az minden volt, csak kedves nem. Azt reméltem, ha nem lesz jó, lesz majd vicces. De vicces sem lett, inkább ijesztő, az enyém, mert a fiamnak végül nem volt kedve rajzolni.
Elképzeltem hát, leírtam és ráakaszkodtam Juditra, mert tudtam, hogy jól rajzol és jött a légyszilégyszilégyszi...először nemet mondott...na jó, nem. Egyből azt mondta, hogy oké.
Judit szuper csaj, sőt, már szuper anyuka is másfél éve, és szuper feleség is, habár erről a férjét lenne ildomos kérdezni. ;))
Ezúton is nagyon nagyon köszönöm Judit. :) De tényleg, odavagyok a képért!
Ez lennék én. Kerek fej, elálló fülek, hetyke mosoly és az álmom..egy láblógatós, függőágyban heverészős, uborka szeletekkel szemet eltakarós néhány óra (na jó, néhány nap), amikor az üdítő épp csak egy karnyújtásnyira van tőlem.
Ennek a megvalósulása egyébként nagyon csekély. Több okból is:
- Nincs függőágyam. Volt, de vagy nem tudtam belefeküdni rendesen, vagy ha megmozdultam, kiestem belőle..mozdulatlanul meg nem volt annyira felemelő érzés, hiába is vártam ezerrel koncentrálva, görcsös testtel megfeszülve a lazulás kellemesen pihentető érzését, az nem jött.
Egyszer, első alkalommal, két száradt vékony girbegurba fatörzset, épp csak, hogy leástunk a földbe (mérnökök röhögnek)... ahogy középre helyeztem a súlypontot (a fenekem)..egyből összedőlt, úgy, hogy én seggre estem, és, mint a régi Tom és Jerry rajzfilmekben, a fatörzs utána még jól fejbe is vágott.
Szóval függőágyam valószínű nem is lesz. Ha lenne, az üdítő után nyúlva biztos kiborulnék belőle.
-Uborka..ezt mindig tervezem, de talán életem során egyetlen egyszer volt alkalmam/kedvem kipróbálni. Biztosan hatásos is, csak lehet nem egy átmulatott éjszaka után, a másnaposság gőzétől elmámorosodva kellett volna tesztelnem..de úgy tettem, és utána senki nem mondta, hogy húúúdejólnézelki, ezért többször nem is próbálkoztam vele. Ha hat, hasson rendesen..nemde?
-Üdítő...hmm..csak vizet iszom. De lehet tennék bele uborkaszeleteket, meg citromkarikát, esetleg jégkockát is, és akkor nem uborkás-citromos víznek, hanem üdítőnek nevezném.
Szóval ezt azért még nem vetem el.
Úgyhogy a kép igazán engem tükröz, azt szoktam mondani, hogy ez olyan Szilvikés.
Nagyon tetszik. :)
Remélem egy hosszú hosszú kaland vette kezdetét, ha már így, hivatalosan is lett a blogomnak önálló, saját kis arculata. Ami Szilvikés.
Először gondolkodtam, hogy vagy a fiam, vagy én rajzolom meg, a mesés, babás, kedves képet...mondom kedveset..de az minden volt, csak kedves nem. Azt reméltem, ha nem lesz jó, lesz majd vicces. De vicces sem lett, inkább ijesztő, az enyém, mert a fiamnak végül nem volt kedve rajzolni.
Elképzeltem hát, leírtam és ráakaszkodtam Juditra, mert tudtam, hogy jól rajzol és jött a légyszilégyszilégyszi...először nemet mondott...na jó, nem. Egyből azt mondta, hogy oké.
Judit szuper csaj, sőt, már szuper anyuka is másfél éve, és szuper feleség is, habár erről a férjét lenne ildomos kérdezni. ;))
Ezúton is nagyon nagyon köszönöm Judit. :) De tényleg, odavagyok a képért!
Ez lennék én. Kerek fej, elálló fülek, hetyke mosoly és az álmom..egy láblógatós, függőágyban heverészős, uborka szeletekkel szemet eltakarós néhány óra (na jó, néhány nap), amikor az üdítő épp csak egy karnyújtásnyira van tőlem.
Ennek a megvalósulása egyébként nagyon csekély. Több okból is:
- Nincs függőágyam. Volt, de vagy nem tudtam belefeküdni rendesen, vagy ha megmozdultam, kiestem belőle..mozdulatlanul meg nem volt annyira felemelő érzés, hiába is vártam ezerrel koncentrálva, görcsös testtel megfeszülve a lazulás kellemesen pihentető érzését, az nem jött.
Egyszer, első alkalommal, két száradt vékony girbegurba fatörzset, épp csak, hogy leástunk a földbe (mérnökök röhögnek)... ahogy középre helyeztem a súlypontot (a fenekem)..egyből összedőlt, úgy, hogy én seggre estem, és, mint a régi Tom és Jerry rajzfilmekben, a fatörzs utána még jól fejbe is vágott.
Szóval függőágyam valószínű nem is lesz. Ha lenne, az üdítő után nyúlva biztos kiborulnék belőle.
-Uborka..ezt mindig tervezem, de talán életem során egyetlen egyszer volt alkalmam/kedvem kipróbálni. Biztosan hatásos is, csak lehet nem egy átmulatott éjszaka után, a másnaposság gőzétől elmámorosodva kellett volna tesztelnem..de úgy tettem, és utána senki nem mondta, hogy húúúdejólnézelki, ezért többször nem is próbálkoztam vele. Ha hat, hasson rendesen..nemde?
-Üdítő...hmm..csak vizet iszom. De lehet tennék bele uborkaszeleteket, meg citromkarikát, esetleg jégkockát is, és akkor nem uborkás-citromos víznek, hanem üdítőnek nevezném.
Szóval ezt azért még nem vetem el.
Úgyhogy a kép igazán engem tükröz, azt szoktam mondani, hogy ez olyan Szilvikés.
Nagyon tetszik. :)
Remélem egy hosszú hosszú kaland vette kezdetét, ha már így, hivatalosan is lett a blogomnak önálló, saját kis arculata. Ami Szilvikés.
2014. június 28., szombat
Gyors javaslatok kezdő szülőknek 3. rész
Legyen egy emlékkönyved az aranyköpéseknek.
Azt gondolnánk, hogy ó, hát az úgyis lesz..de aztán én például mindig csak halogattam és halogattam..
Addig, mígnem a nagy már nagy..és én alig emlékszem egy két szóra, mondatra, amin szakadtam a röhögéstől. Pedig több száz volt, nagy dumás a gyerek.
Nem elég a telefonba beírni, megosztani facebook-on, blogokba megemlíteni, naplóba beírni..ehhez külön kell egy kis könyvecske.
A kicsinek sem vettem még. Majd a jövő héten..szuper. Már remélem, hogy a jövő héten nem mondom azt, hogy ó majd a jövő héten. (mert bele kell írnom, hogy kukákok..)
Megéri szép kis könyvet venni, tényleg igazi emlékkönyvet. Azt odaadhatod majd, amikor felnőtt lesz, vagy úton az unoka. (mármint a te unokád..az ő gyereke)
Ha pedig füzetbe vezeted, az sem rossz..csak legyen jó strapabíró. Majd, ha neki szánod, akár ki is nyomtathatod, lefűzheted kis könyvecskének.
Van babanapló is olyan, amiben külön oldal van az aranyköpéseknek. De az nem elég...nagyon csekélyke az egy két oldal..hidd el.
Ja..és lehetőleg ne add oda a csemetének 3 éves kora alatt, hogy nézegesse..kivéve, ha biztos vagy benne, hogy nem történhet "baleset".
Most itt akár be is szúrhatnék valami dizájnos kis emlékkönyvről képet..ugye? Az úgy lenne kerek..és tiszta szentimenti...
Wááá..találtam is egy szupert. Ez igazi fiús emlékkönyv.
Azt gondolnánk, hogy ó, hát az úgyis lesz..de aztán én például mindig csak halogattam és halogattam..
Addig, mígnem a nagy már nagy..és én alig emlékszem egy két szóra, mondatra, amin szakadtam a röhögéstől. Pedig több száz volt, nagy dumás a gyerek.
Nem elég a telefonba beírni, megosztani facebook-on, blogokba megemlíteni, naplóba beírni..ehhez külön kell egy kis könyvecske.
A kicsinek sem vettem még. Majd a jövő héten..szuper. Már remélem, hogy a jövő héten nem mondom azt, hogy ó majd a jövő héten. (mert bele kell írnom, hogy kukákok..)
Megéri szép kis könyvet venni, tényleg igazi emlékkönyvet. Azt odaadhatod majd, amikor felnőtt lesz, vagy úton az unoka. (mármint a te unokád..az ő gyereke)
Ha pedig füzetbe vezeted, az sem rossz..csak legyen jó strapabíró. Majd, ha neki szánod, akár ki is nyomtathatod, lefűzheted kis könyvecskének.
Van babanapló is olyan, amiben külön oldal van az aranyköpéseknek. De az nem elég...nagyon csekélyke az egy két oldal..hidd el.
Ja..és lehetőleg ne add oda a csemetének 3 éves kora alatt, hogy nézegesse..kivéve, ha biztos vagy benne, hogy nem történhet "baleset".
Most itt akár be is szúrhatnék valami dizájnos kis emlékkönyvről képet..ugye? Az úgy lenne kerek..és tiszta szentimenti...
Wááá..találtam is egy szupert. Ez igazi fiús emlékkönyv.
Kép forrása.
És, hogy a lányok se maradjanak ki (nehogy szó érje a ház elejét). Íme:
Kép forrása.
Jövő hétre akkor meg is van a vásár fia. :))
2014. június 27., péntek
NF ma
nagyon közel került a szívlapáthoz.
Az viszont kiderült, hogy nem olvas. Meg feledékeny. Mondjuk ez utóbbiban biztos voltam eddig is.
Vagy, ha olvas, akkor direkt szenya.
Azt mondja ma, hogy többet akar velem lenni, menjünk együtt a kertbe meggyet szedni. (hee?-kösz a felejthetetlen programot)
Közöltem, hogy én nem akarok.
Miért nem?
Nézz szét. Takarítani kéne, főzni, könyvtárba vinni a nagyobbat, özön dolgom van, utána meg jön a meggy, amit magozhatok vakulásig. Nem nagyon tudok szétszakadni.
Aaaa, de azt mondtam, hogy ez ráér délután is...
Jó, akkor menjünk..nem kicsit voltam dühös..annyira, hogy szólni sem szóltam semmit.
Szólni nem, na de a gondolatok..ásó, lapát, egyebek. Édes vagyok. Tudom én.
Tényleg, igazán romantikus, többet legyünk együtt program. Ő a fa tetején, én alatta, közben az utált gyerekkori emlékek csak úgy tolongtak az agyamban, és akkor kiböktem neki. Miért nem mondtam?
Nem mondtam? Miért nem emlékszel? Miért nem figyelsz?
Akkor menjünk haza. Megy a fene. Csináljuk most már.
Itt tartunk most. Itt ülök a kupi közepén, a meggy ázik, NF meg azon gondolkodik, hogy akkor most menjen e ki, hogy leszedje a többi meggyet is.
Jó esetben mindjárt ebédet adok a csibéknek, még jobb esetben utána nem kezd hisztizni a kicsi a fáradtságtól, és a legjobb esetben nyugisan eljátszik mellettem, amíg én a dolgomat végzem.
A magozót legalább legálisan lehet csapkodni.
Az viszont kiderült, hogy nem olvas. Meg feledékeny. Mondjuk ez utóbbiban biztos voltam eddig is.
Vagy, ha olvas, akkor direkt szenya.
Azt mondja ma, hogy többet akar velem lenni, menjünk együtt a kertbe meggyet szedni. (hee?-kösz a felejthetetlen programot)
Közöltem, hogy én nem akarok.
Miért nem?
Nézz szét. Takarítani kéne, főzni, könyvtárba vinni a nagyobbat, özön dolgom van, utána meg jön a meggy, amit magozhatok vakulásig. Nem nagyon tudok szétszakadni.
Aaaa, de azt mondtam, hogy ez ráér délután is...
Jó, akkor menjünk..nem kicsit voltam dühös..annyira, hogy szólni sem szóltam semmit.
Szólni nem, na de a gondolatok..ásó, lapát, egyebek. Édes vagyok. Tudom én.
Tényleg, igazán romantikus, többet legyünk együtt program. Ő a fa tetején, én alatta, közben az utált gyerekkori emlékek csak úgy tolongtak az agyamban, és akkor kiböktem neki. Miért nem mondtam?
Nem mondtam? Miért nem emlékszel? Miért nem figyelsz?
Akkor menjünk haza. Megy a fene. Csináljuk most már.
Itt tartunk most. Itt ülök a kupi közepén, a meggy ázik, NF meg azon gondolkodik, hogy akkor most menjen e ki, hogy leszedje a többi meggyet is.
Jó esetben mindjárt ebédet adok a csibéknek, még jobb esetben utána nem kezd hisztizni a kicsi a fáradtságtól, és a legjobb esetben nyugisan eljátszik mellettem, amíg én a dolgomat végzem.
A magozót legalább legálisan lehet csapkodni.
2014. június 26., csütörtök
Az elmúlt idők
Milyen mély érzelmeket sejtető cím...pedig köze nincs mélyen szántó gondolatokhoz.
Az előző napokban olyan laza voltam, mint a nyálas keksz. Csoda, hogy szét nem hulltam. Hja..hogy a nyál egyben tart.
Ha nem lett volna olyan karót nyelt, mondhatnám, hogy tisztára olyan voltam, mint brívandökemp. De mivel én inkább asztalra feldobom a lábam típus vagyok, vehetjük úgy is, hogy apai ágon mondjuk szuzönre ütök. Nem. Nem kinézetre. Agyilag.
Szóval a gyerekekbe angyalok bújtak, engem meg a konyhák tündérének szelleme szállt meg. Sütöttem és főztem és sütöttem és főztem. Meg anyukáskodtam.
Az egyik kajámat a nagyobb nem ette meg. Vagyis, gyorsan tömte..mintha rettentő finom lenne, de aztán olyan tele lesz tőle, hogy a háromnegyedét meghagyja. Ilyenkor tudom, hogy nem ízlik neki az étel. Tagadta ám estig, mintha ezen múlna a trianoni béke. Egészen addig járkáltam körülötte, gyanakvó pillantásokat vetve rá (ő meg próbált a legártatlanabb tekintetével visszabámulni), amíg jókora adagot ki nem szedtem magamnak, hogy akkor majd én most aztán jól belakok. És nekem se jött be. Ezerszer készített egyszerű kajáról beszélünk, bolognairól, ami valami miatt olyan nem ízlik kategória lett. Nem tudnám megmondani mi volt a baja, lehet csak a hidegfront. Az agyamnak is az a baja..a hidegfront.
Tegnap este olyan komor hangulat tört rám, hogy ha igaz lenne a mondás, hogy lógatja az orrát, akkor tuti, hogy horzsolásokkal tértem volna nyugovóra, mert annyira lógott, hogy padlót lehetett volna mosni vele.
Na de holnaptól erre nem lesz időm. Mármint orral padlót mosni, kezdődik a meggyszezon. Szerencsére nem szedem, csak feldolgozom. Gyerekkoromból maradt ez meg, hogy utálok meggyet szedni. Rettentően. Az anyai nagyszüleimnél ez mindig program volt, menni kellett mindenkinek.
Érdekes, hogy a cseresznyével sosem volt ilyen bajom. Sokat jelent tuti, hogy az apai nagyszüleim viszont nem tették kötelezővé, hogy én náluk cseresznyét vagy bármi mást szedjek..csak imádták nézni, ahogy megesszük. Talán nem is véletlen, hogy az ő tőlük örökölt (félig, mert a drága papám még él és virul szerencsére) gyümölcsös és zöldséges kertben garázdálkodom.
Kivéve szilva tekintetében. Mert, bár van 8 szilvafa (plusz az új kicsik), jó, ha egy fányi szilvát el tudok rakni..hiszen az kell a pálinkához. Ebben az öreg nem ismer tréfát. Amikor poénkodni próbálunk ezzel, akkor is csak fejeket vág..pedig nagy mókamester ám.
Holnaptól tehát csapkodós üzemmódba váltok, és szoros barátságot próbálok kötni a meggymagozóval.
Az előző napokban olyan laza voltam, mint a nyálas keksz. Csoda, hogy szét nem hulltam. Hja..hogy a nyál egyben tart.
Ha nem lett volna olyan karót nyelt, mondhatnám, hogy tisztára olyan voltam, mint brívandökemp. De mivel én inkább asztalra feldobom a lábam típus vagyok, vehetjük úgy is, hogy apai ágon mondjuk szuzönre ütök. Nem. Nem kinézetre. Agyilag.
Szóval a gyerekekbe angyalok bújtak, engem meg a konyhák tündérének szelleme szállt meg. Sütöttem és főztem és sütöttem és főztem. Meg anyukáskodtam.
Az egyik kajámat a nagyobb nem ette meg. Vagyis, gyorsan tömte..mintha rettentő finom lenne, de aztán olyan tele lesz tőle, hogy a háromnegyedét meghagyja. Ilyenkor tudom, hogy nem ízlik neki az étel. Tagadta ám estig, mintha ezen múlna a trianoni béke. Egészen addig járkáltam körülötte, gyanakvó pillantásokat vetve rá (ő meg próbált a legártatlanabb tekintetével visszabámulni), amíg jókora adagot ki nem szedtem magamnak, hogy akkor majd én most aztán jól belakok. És nekem se jött be. Ezerszer készített egyszerű kajáról beszélünk, bolognairól, ami valami miatt olyan nem ízlik kategória lett. Nem tudnám megmondani mi volt a baja, lehet csak a hidegfront. Az agyamnak is az a baja..a hidegfront.
Tegnap este olyan komor hangulat tört rám, hogy ha igaz lenne a mondás, hogy lógatja az orrát, akkor tuti, hogy horzsolásokkal tértem volna nyugovóra, mert annyira lógott, hogy padlót lehetett volna mosni vele.
Na de holnaptól erre nem lesz időm. Mármint orral padlót mosni, kezdődik a meggyszezon. Szerencsére nem szedem, csak feldolgozom. Gyerekkoromból maradt ez meg, hogy utálok meggyet szedni. Rettentően. Az anyai nagyszüleimnél ez mindig program volt, menni kellett mindenkinek.
Érdekes, hogy a cseresznyével sosem volt ilyen bajom. Sokat jelent tuti, hogy az apai nagyszüleim viszont nem tették kötelezővé, hogy én náluk cseresznyét vagy bármi mást szedjek..csak imádták nézni, ahogy megesszük. Talán nem is véletlen, hogy az ő tőlük örökölt (félig, mert a drága papám még él és virul szerencsére) gyümölcsös és zöldséges kertben garázdálkodom.
Kivéve szilva tekintetében. Mert, bár van 8 szilvafa (plusz az új kicsik), jó, ha egy fányi szilvát el tudok rakni..hiszen az kell a pálinkához. Ebben az öreg nem ismer tréfát. Amikor poénkodni próbálunk ezzel, akkor is csak fejeket vág..pedig nagy mókamester ám.
Holnaptól tehát csapkodós üzemmódba váltok, és szoros barátságot próbálok kötni a meggymagozóval.
2014. június 24., kedd
Szemészeten
voltunk tegnap, a nagyobbik fiammal.
Egyszerre több pácienst hívtak be, így élőben néztük végig, hogy az egyik pasinak kivesznek a szeméből valamilyen idegen anyagot..A drága gyerekem ezt olyan megrökönyödéssel bámulta, hogy hiába integettem neki a túloldalról, észre se vette..próbáltam volna elmutogatni neki, hogy rajta ilyen jellegű beavatkozást nem fognak végezni.
Aztán mire tágra meredt szemmel rám nézett, azt sugallva, hogy: miafrancvan, errőlnagyonnemvoltszóanyaaaa..addigra már nem tudtam semmit jelelni, mert ő következett. De nagyon hősies volt.
Mondjuk, a dokit simán hátba tudtam volna vágni..
Amikor a sportorvosnál kiderült, hogy nem tökéletes a látása a fiamnak, teljesen el volt kedvetlenedve. Nem győztem keresni a szemüveges sportolók fotóit, meg vagányabbnál vagányabb kereteket, hogy megbarátkozzon a gondolattal. Erre az orvos azt mondja neki: Hát, hogy fogsz te kinézni a pályán, vagy egy lovon, szemüvegben?
Na, hogy baszd meg.
A gyerek rám pillantott, ártatlanul..én meg visszapillantottam, tekintetemben azzal a kérdéssel: Lefejeljem?
Szerencsére az asszisztens megtette helyettem. Na jó, le nem fejelte, de úgy lehurrogta a dokit, hogy csak lestünk.
Végül úgy tűnik, hogy jelenleg még nem kell szemüveg. Tévesztés volt, homályosabb látás is, de amíg nincs panasz, és nem zavarja a tanulásban, addig nem kell.
Innentől fogva a napom móka és kacagás volt. Mindenen röhögtem, mindenkivel szórakoztam.
Még este sütöttem NF-nek egy finom málnás sütit is..hogy kedveskedjek neki. Persze, szerinte ő kedveskedett azzal, hogy hozott málnát...hiába mondtam, hogy nem, mert én mondtam neki, hogy hozzon, ő csak megtette, amit kértem..az nem kedveskedés, hanem természetes velejárója a kapcsolatunknak.
Azon viszont nem annyira röhögök, hogy össze vagyok csípkedve. A fiam, hol máshol..a boltban vett észre a lábfejemen 4 darab csípést (újabbakat). Közölte is hangosan, hogy nagyszerű, tuti, hogy bolhásak vagyunk, most mi lesz..Neeem..senki meg sem hallotta. Úgyhogy közöltem vele mosolyogva, hogy kezdjen el rázkódni, hátha akkor lehullanak és ott hagyjuk őket az üzlet közepén, hogy majd másokra jól rámásszanak. Hát nem el kezdte magát rázni?
Úgy slusszpoénként kifelé menet, szintén jó hangosan rám szólt, hogy: Te nem akarod kifizetni???!!!
Nem tudom mit csinál mellettem, amíg a kasszánál vagyunk??!!
Persze, ilyenkor hazáig durrogok, hogy demérkellígyleégetniszülőanyádatédesfiam??
Utána jóvá tette...nem túl rég kaptunk az egyik nénitől egy nagyon finom sütit. Mondtam neki, hogy, ha már átviszi megmutatni a bizonyítványát, akkor kérje már el a receptjét is annak a sütinek...recept nélkül jött haza, de a rendelést leadta..a jó biziért cserébe kap egy tepsi süteményt. Na ja..van üzleti érzék...nekem meg lassan nem kell több pirosítót vennem.
NEM VAGYUNK BOLHÁSAK. :)
Egyszerre több pácienst hívtak be, így élőben néztük végig, hogy az egyik pasinak kivesznek a szeméből valamilyen idegen anyagot..A drága gyerekem ezt olyan megrökönyödéssel bámulta, hogy hiába integettem neki a túloldalról, észre se vette..próbáltam volna elmutogatni neki, hogy rajta ilyen jellegű beavatkozást nem fognak végezni.
Aztán mire tágra meredt szemmel rám nézett, azt sugallva, hogy: miafrancvan, errőlnagyonnemvoltszóanyaaaa..addigra már nem tudtam semmit jelelni, mert ő következett. De nagyon hősies volt.
Mondjuk, a dokit simán hátba tudtam volna vágni..
Amikor a sportorvosnál kiderült, hogy nem tökéletes a látása a fiamnak, teljesen el volt kedvetlenedve. Nem győztem keresni a szemüveges sportolók fotóit, meg vagányabbnál vagányabb kereteket, hogy megbarátkozzon a gondolattal. Erre az orvos azt mondja neki: Hát, hogy fogsz te kinézni a pályán, vagy egy lovon, szemüvegben?
Na, hogy baszd meg.
A gyerek rám pillantott, ártatlanul..én meg visszapillantottam, tekintetemben azzal a kérdéssel: Lefejeljem?
Szerencsére az asszisztens megtette helyettem. Na jó, le nem fejelte, de úgy lehurrogta a dokit, hogy csak lestünk.
Végül úgy tűnik, hogy jelenleg még nem kell szemüveg. Tévesztés volt, homályosabb látás is, de amíg nincs panasz, és nem zavarja a tanulásban, addig nem kell.
Innentől fogva a napom móka és kacagás volt. Mindenen röhögtem, mindenkivel szórakoztam.
Még este sütöttem NF-nek egy finom málnás sütit is..hogy kedveskedjek neki. Persze, szerinte ő kedveskedett azzal, hogy hozott málnát...hiába mondtam, hogy nem, mert én mondtam neki, hogy hozzon, ő csak megtette, amit kértem..az nem kedveskedés, hanem természetes velejárója a kapcsolatunknak.
Azon viszont nem annyira röhögök, hogy össze vagyok csípkedve. A fiam, hol máshol..a boltban vett észre a lábfejemen 4 darab csípést (újabbakat). Közölte is hangosan, hogy nagyszerű, tuti, hogy bolhásak vagyunk, most mi lesz..Neeem..senki meg sem hallotta. Úgyhogy közöltem vele mosolyogva, hogy kezdjen el rázkódni, hátha akkor lehullanak és ott hagyjuk őket az üzlet közepén, hogy majd másokra jól rámásszanak. Hát nem el kezdte magát rázni?
Úgy slusszpoénként kifelé menet, szintén jó hangosan rám szólt, hogy: Te nem akarod kifizetni???!!!
Nem tudom mit csinál mellettem, amíg a kasszánál vagyunk??!!
Persze, ilyenkor hazáig durrogok, hogy demérkellígyleégetniszülőanyádatédesfiam??
Utána jóvá tette...nem túl rég kaptunk az egyik nénitől egy nagyon finom sütit. Mondtam neki, hogy, ha már átviszi megmutatni a bizonyítványát, akkor kérje már el a receptjét is annak a sütinek...recept nélkül jött haza, de a rendelést leadta..a jó biziért cserébe kap egy tepsi süteményt. Na ja..van üzleti érzék...nekem meg lassan nem kell több pirosítót vennem.
NEM VAGYUNK BOLHÁSAK. :)
2014. június 23., hétfő
Rettentően
megkívántam egy jóóóó rántott májat..szégyen vagy sem, még sosem mertem csinálni.
Mindig féltem, hogy nyers marad, vagy megkeményedik, ezért inkább hagytam.
Nem mintha annyira odalennék érte, de néha ráfanyalodok, és olyankor nagyon örülnék neki, ha lenne valaki, aki elkészíti a családnak.
Tegnap nem estünk egymás torkának..mondjuk este egymásnak sem, de megkockáztatom, hogy eddig ez volt a legjobb évfordulónk..mert teljesen eseménytelenül, nyugisan telt. Vagyis nem. Munkát adtam NF-nek, az egyik több, mint 20 éves cseresznyefát kellett gyökerestől kiásni és kiforgatni a földből..azzal elvolt. Én meg semmit, de semmit nem csináltam. Még csak a mosatlant se pakoltam arrébb...pfejj. Igazi házi tündér voltam tehát, minden anyós álma. Szidhatott volna szegény, kedvére.
Jóóó..köcsög vagyok, nem is ismertem az anyósomat..de engem biztos, hogy szeretett volna, úgy képzelem.
Mesélhetnék hűtő és fal közé beszorult másfél évesről..gondolkodtam, hogy hagyjam e ott egy kicsit, de aztán megesett rajta a szívem..
Mesélhetnék pottyantós vécébe kakkantós NF-ről..és arról, hogyan prezentálta itthon az eseményeket a fölé guggolásról, és a zümmögő legyek elhajtásáról.
Mesélhetnék kitűnő bizonyítványról, dícséretről, jutalomról, tapsról és könnyekről...
Majd újra szóba hozhatnám a másfél évest, aki megtanulta NF-től megfelelő időben alkalmazni azt a szót, hogy "takony" (persze csak átvitt értelemben).
NF szerint ugyanis 3 éves kor fölött minden gyerek "takony". Vagy "quattro takony". A tévében ment épp egy ötkeres reklám, amire kicsi dömper felfigyelt..eddig olyan ügyesen alkalmazta, hogy lány, és azt, hogy fiú...de most némi gondolkodás után közölte rájuk mutatva, hogy "takony".
Először kitört belőlem, hogy ez igazán remek, de aztán NF annyira röhögött, hogy rám is átragadt, szóval a kis törpe tuti azt szűri le ebből, hogy ezt ő nagyon ügyesen csinálta. Már várom, amikor valamelyik játszótéren (nem mintha sűrűn járnánk játszótérre) letaknyoz valakit..egy élmény lesz.
Mindig féltem, hogy nyers marad, vagy megkeményedik, ezért inkább hagytam.
Nem mintha annyira odalennék érte, de néha ráfanyalodok, és olyankor nagyon örülnék neki, ha lenne valaki, aki elkészíti a családnak.
Tegnap nem estünk egymás torkának..mondjuk este egymásnak sem, de megkockáztatom, hogy eddig ez volt a legjobb évfordulónk..mert teljesen eseménytelenül, nyugisan telt. Vagyis nem. Munkát adtam NF-nek, az egyik több, mint 20 éves cseresznyefát kellett gyökerestől kiásni és kiforgatni a földből..azzal elvolt. Én meg semmit, de semmit nem csináltam. Még csak a mosatlant se pakoltam arrébb...pfejj. Igazi házi tündér voltam tehát, minden anyós álma. Szidhatott volna szegény, kedvére.
Jóóó..köcsög vagyok, nem is ismertem az anyósomat..de engem biztos, hogy szeretett volna, úgy képzelem.
Mesélhetnék hűtő és fal közé beszorult másfél évesről..gondolkodtam, hogy hagyjam e ott egy kicsit, de aztán megesett rajta a szívem..
Mesélhetnék pottyantós vécébe kakkantós NF-ről..és arról, hogyan prezentálta itthon az eseményeket a fölé guggolásról, és a zümmögő legyek elhajtásáról.
Mesélhetnék kitűnő bizonyítványról, dícséretről, jutalomról, tapsról és könnyekről...
Majd újra szóba hozhatnám a másfél évest, aki megtanulta NF-től megfelelő időben alkalmazni azt a szót, hogy "takony" (persze csak átvitt értelemben).
NF szerint ugyanis 3 éves kor fölött minden gyerek "takony". Vagy "quattro takony". A tévében ment épp egy ötkeres reklám, amire kicsi dömper felfigyelt..eddig olyan ügyesen alkalmazta, hogy lány, és azt, hogy fiú...de most némi gondolkodás után közölte rájuk mutatva, hogy "takony".
Először kitört belőlem, hogy ez igazán remek, de aztán NF annyira röhögött, hogy rám is átragadt, szóval a kis törpe tuti azt szűri le ebből, hogy ezt ő nagyon ügyesen csinálta. Már várom, amikor valamelyik játszótéren (nem mintha sűrűn járnánk játszótérre) letaknyoz valakit..egy élmény lesz.
2014. június 22., vasárnap
Pörögtem,
mint egy búgó csiga..tegnap..életbe lépett a mindent egyszerre szindróma.
Ami nagyjából megvalósult, de nem végig volt jó a szám íze. Nem azért, mert utálom a cukkini ízét..hanem, mert délben megborultam, és jó lett volna a többiekkel lepihenni, de mivel megcsúsztam, így nem volt rá alkalmam.
Az asztal viszont "készen" van. Még lakk és fiók nyitó gombok nincsenek rajta. De a lakkal megvárom a következő kánikulát, gombot meg majd csak utána kezdek nézegetni, nehogy olthatatlan vágyat érezzek arra, hogy fölszereljem, lakkozás előtt.
A gyermeknek is bejött. Szerencsére. Nem, nem csak mondta, az arcán is láttam, hogy tetszik neki.
Aztán sütöttem is, meg főztem is..gondolkodtam a mai napon, amikor is az évfordulónk van nekünk, NF-el.
Áááá...nem örülök ennek, annyira, vagyis de, csak mégsem, mert ezen a napon mindig minden évben veszekszünk..vagy ha nem, akkor valamelyikőnk beteg. Vagy mindkettő. Az a legjobb párosítás. Szóval nekünk lehet az lenne a legjobb, ha elmaradna ez a dátum. Vagy eltolnánk, egy héttel, esetleg egy évvel.
Na de majd ma, majd megtörjük a hagyományt. Ha meg nem, akkor legalább lesz holnap is miről írnom.
Tegnap, említettem, hogy végre haza jön a nagy...pár óra múltán, amikor ezek ketten itt szétkapták a lakást, és mindenhol morzsa, meg mindenhol zaj...és a hajam is égnek állt...akkor..akkor szuper volt. Ja.
Kis naív..mindenáron le akart szedni néhány cukkinit...szabad? Persze, abból csinálok holnap kaját..mint tegnap, meg azelőtt két nappal..ha azt hitted lemaradsz a jóról, hát tévedtél..örömmel szedte le..majd kíváncsi leszek az öröm megmarad e akkor is, ha meg kell enni.
Ma még évzáró is lesz, és bizi osztás..az első...és listaosztás, hogy mi mindent kell venni. Május óta várom ezt a papírt..nem a bizonyítványt, a listát. Imádom a listákat..szeretem lehúzni, vagy kipipálni, vagy bekarikázni, hozzáírni..hányszor duzzogtam a fiamnak, hogy "nemigazhogymégnemadtákoda".
Reggel hat óta itt mászkál körülöttem a kicsi, azt várva, hogy mindenki felébredjen. Azóta írom ezt a bejegyzést...úgyhogy talán jobb, ha most azt mondom: pápuszi.
Ami nagyjából megvalósult, de nem végig volt jó a szám íze. Nem azért, mert utálom a cukkini ízét..hanem, mert délben megborultam, és jó lett volna a többiekkel lepihenni, de mivel megcsúsztam, így nem volt rá alkalmam.
Az asztal viszont "készen" van. Még lakk és fiók nyitó gombok nincsenek rajta. De a lakkal megvárom a következő kánikulát, gombot meg majd csak utána kezdek nézegetni, nehogy olthatatlan vágyat érezzek arra, hogy fölszereljem, lakkozás előtt.
A gyermeknek is bejött. Szerencsére. Nem, nem csak mondta, az arcán is láttam, hogy tetszik neki.
Aztán sütöttem is, meg főztem is..gondolkodtam a mai napon, amikor is az évfordulónk van nekünk, NF-el.
Áááá...nem örülök ennek, annyira, vagyis de, csak mégsem, mert ezen a napon mindig minden évben veszekszünk..vagy ha nem, akkor valamelyikőnk beteg. Vagy mindkettő. Az a legjobb párosítás. Szóval nekünk lehet az lenne a legjobb, ha elmaradna ez a dátum. Vagy eltolnánk, egy héttel, esetleg egy évvel.
Na de majd ma, majd megtörjük a hagyományt. Ha meg nem, akkor legalább lesz holnap is miről írnom.
Tegnap, említettem, hogy végre haza jön a nagy...pár óra múltán, amikor ezek ketten itt szétkapták a lakást, és mindenhol morzsa, meg mindenhol zaj...és a hajam is égnek állt...akkor..akkor szuper volt. Ja.
Kis naív..mindenáron le akart szedni néhány cukkinit...szabad? Persze, abból csinálok holnap kaját..mint tegnap, meg azelőtt két nappal..ha azt hitted lemaradsz a jóról, hát tévedtél..örömmel szedte le..majd kíváncsi leszek az öröm megmarad e akkor is, ha meg kell enni.
Ma még évzáró is lesz, és bizi osztás..az első...és listaosztás, hogy mi mindent kell venni. Május óta várom ezt a papírt..nem a bizonyítványt, a listát. Imádom a listákat..szeretem lehúzni, vagy kipipálni, vagy bekarikázni, hozzáírni..hányszor duzzogtam a fiamnak, hogy "nemigazhogymégnemadtákoda".
Reggel hat óta itt mászkál körülöttem a kicsi, azt várva, hogy mindenki felébredjen. Azóta írom ezt a bejegyzést...úgyhogy talán jobb, ha most azt mondom: pápuszi.
2014. június 21., szombat
Jaj jaj
baj van minálunk.
NF beteg.
Már reggel panaszkodott tegnap, hogy neki, mintha kaparna a torka. Már akkor kértem, hogy nyomban felejtse el, ennek az érzésnek még a gondolatát is, mert tudtam, ha ő beleéli magát és beteg lesz, akkor jaj nekünk.
Este környékén már üzent, hogy láza van...fúúú...van nálad lázmérő? Nincs..jó, akkor nem is vagy lázas.
Haza jött, tényleg szarul nézett ki..át tud szellemülni, az egyszer már biztos.
Zuhany, vacsi, lefekvés, meccs.
Én megyek fürdeni.
Mire bejutottam a hálóba, ő már nyakig betakarózva feküdt, szeme résnyire nyitva, és sóhajtozott. (csak, hogy szerte szálljon az összes vírus a szobában).
Azt mondja, vigyek már neki egy vizes ruhát. Hujuj..annyira szarul vagy? Mondjuk látszik...lázadat megmérted már? Nem, mert nem találja a lázmérőt..tehát nem akar (bocsánat, nem BÍR fölkelni elővenni).
Odavittem neki, meg a vizes ruhát is.
Addig csaptam egy gyors felmosást (mert szuper vagyok), aztán elkértem a lázmérőt.
Ő lázas, biztos, hogy lázas..jaja..36,9 a LÁZA!!!!
Szerintem megsértődött a testhőmérsékletére, mert később, amikor megkérdeztem, hogy jobban van e, olyan dühös féle volt a hangja, hogy persze, teljesen remekül van.:))
Izgatottan várom milyen hangulatban ébred.
(fúú..kijött..jobb, ha nem is részletezem). ;))
NF beteg.
Már reggel panaszkodott tegnap, hogy neki, mintha kaparna a torka. Már akkor kértem, hogy nyomban felejtse el, ennek az érzésnek még a gondolatát is, mert tudtam, ha ő beleéli magát és beteg lesz, akkor jaj nekünk.
Este környékén már üzent, hogy láza van...fúúú...van nálad lázmérő? Nincs..jó, akkor nem is vagy lázas.
Haza jött, tényleg szarul nézett ki..át tud szellemülni, az egyszer már biztos.
Zuhany, vacsi, lefekvés, meccs.
Én megyek fürdeni.
Mire bejutottam a hálóba, ő már nyakig betakarózva feküdt, szeme résnyire nyitva, és sóhajtozott. (csak, hogy szerte szálljon az összes vírus a szobában).
Azt mondja, vigyek már neki egy vizes ruhát. Hujuj..annyira szarul vagy? Mondjuk látszik...lázadat megmérted már? Nem, mert nem találja a lázmérőt..tehát nem akar (bocsánat, nem BÍR fölkelni elővenni).
Odavittem neki, meg a vizes ruhát is.
Addig csaptam egy gyors felmosást (mert szuper vagyok), aztán elkértem a lázmérőt.
Ő lázas, biztos, hogy lázas..jaja..36,9 a LÁZA!!!!
Szerintem megsértődött a testhőmérsékletére, mert később, amikor megkérdeztem, hogy jobban van e, olyan dühös féle volt a hangja, hogy persze, teljesen remekül van.:))
Izgatottan várom milyen hangulatban ébred.
(fúú..kijött..jobb, ha nem is részletezem). ;))
2014. június 20., péntek
Gyors javaslatok kezdő szülőknek 2. rész
Sokszor fogod hallani, idősebbektől, többgyerekes szülőktől, hogy ne vegyél annyi játékot..nem keeeell. Magadban dúlsz fúlsz majd, hogy de jó, hogy ilyen okosak. És majd hagy tudjad már te.
Úgyhogy én nem mondok ilyet. Pedig 2 gyerekem van. Szuper jófej vagyok. Ugye?
Én csak azt mondom:
Játék vásárlásnál soha ne foglalkozz a gyereked nemével, ne gondolkodj az igényein, ne foglalkozz azzal, hogy ez vagy az, hű de milyen jó fejlesztő...egy valamivel törődj.
SAJÁT MAGADDAL.
Itt a lehetőség, hogy végre megvedd azokat a játékokat, amikre gyerekként oly nagyon vágytál.
Ki kell használnod az időt, a porontyod 3 éves koráig, mert utána már lesznek igényei, amelyeket meg is oszt veled (anyaaaa, Dórinak muffinbabája van, én is muffinbabát akarok- te pedig az első adandó alkalommal úgyis megveszed, főleg, ha nincs bigbrother, akivel már tapasztalatot gyűjthettél volna a hangsúlyos "anyaaaa" kezdetű mondatoknál, hogy egyik füleden be, másik füleden ki- mert ja, más hangsúllyal kezdik, ha kell valami)
De addig tied a világ.
Hogy nem való egy alig egy éves fiúnak sellőbarbi? Kit érdekel, ha te arra vágysz?
Vagy nem tudja kirakni az 1000 darabos puzzle-t? Na és? Te igen.
Hiába veszed meg neki a dömpert már egy éves kora előtt, meg a fejlesztő bizbaszt, az esetek 90%-ban te fogsz vele játszani...akkor meg minek? Vedd azt, amire te vágytál mindig is. Hidd el, ő addig remekül fog szórakozni a fakanalakkal, az ásványvizes flakonokkal, az edényekkel, a szekrényből kidobálható ruhadarabokkal, a távirányítóval, a cipőkkel, az idegeiddel és még sorolhatnám.
Úgyhogy hajrá, elő a gyerekkori álmokkal!
Úgyhogy én nem mondok ilyet. Pedig 2 gyerekem van. Szuper jófej vagyok. Ugye?
Én csak azt mondom:
Játék vásárlásnál soha ne foglalkozz a gyereked nemével, ne gondolkodj az igényein, ne foglalkozz azzal, hogy ez vagy az, hű de milyen jó fejlesztő...egy valamivel törődj.
SAJÁT MAGADDAL.
Itt a lehetőség, hogy végre megvedd azokat a játékokat, amikre gyerekként oly nagyon vágytál.
Ki kell használnod az időt, a porontyod 3 éves koráig, mert utána már lesznek igényei, amelyeket meg is oszt veled (anyaaaa, Dórinak muffinbabája van, én is muffinbabát akarok- te pedig az első adandó alkalommal úgyis megveszed, főleg, ha nincs bigbrother, akivel már tapasztalatot gyűjthettél volna a hangsúlyos "anyaaaa" kezdetű mondatoknál, hogy egyik füleden be, másik füleden ki- mert ja, más hangsúllyal kezdik, ha kell valami)
De addig tied a világ.
Hogy nem való egy alig egy éves fiúnak sellőbarbi? Kit érdekel, ha te arra vágysz?
Vagy nem tudja kirakni az 1000 darabos puzzle-t? Na és? Te igen.
Hiába veszed meg neki a dömpert már egy éves kora előtt, meg a fejlesztő bizbaszt, az esetek 90%-ban te fogsz vele játszani...akkor meg minek? Vedd azt, amire te vágytál mindig is. Hidd el, ő addig remekül fog szórakozni a fakanalakkal, az ásványvizes flakonokkal, az edényekkel, a szekrényből kidobálható ruhadarabokkal, a távirányítóval, a cipőkkel, az idegeiddel és még sorolhatnám.
Úgyhogy hajrá, elő a gyerekkori álmokkal!
Holnap végre
itthon lesz a nagyobbik fiam is.
Igyekszem elkészülni az íróasztallal addigra, majd amíg a kicsi alszik, felviszem a második réteg fedőfestéket is.
Mondhatnám a tegnapra, hogy érdektelen nap volt, de nem. Csak sajnos nem olyan esemény történt, amelyre szívesen emlékeznék. Szuuuszáááá....
Térjünk is vissza gyorsan a projektre.
Tegnap reggel elmentem AZ üzletbe. Az eladó készségesen kikeverte nekem a színt. Aztán megkérdeztem, hogy ha véletlenül nem lesz elég a lakk az asztalra, tud e nekem olyan lakkot adni, amilyet akarok. Mi történt? Nem azt mondta, hogy persze..hanem megpróbált meggyőzni arról, hogy nekem erre a fedőre már nem kell lakk.:))) Ilyen lehet, amikor mindenáron szabadulnának valakitől?
Kell rá lakk. Persze, hogy kell. De azért odaszóltam neki, hogy: ha megegyezünk abban, hogy ha bármi probléma lesz a festékkel, akkor kapok egy liternyi ingyen lakkot, akkor felőlem...
Rám nézett, felsóhajtott, majd elővette a katalógusát, és elolvasta a termék ismertetőjét. Aztán persze már szabadkozott, hogy végülis gyerekek használják majd, és blablablabla...döntsem el én, szerinte továbbra sem kell.
Két lehetőség merült fel bennem:
Az egyik, hogy többé be nem teszem oda a lábam és inkább megyek 25 kilométerrel arrébb festéket kevertetni,
vagy
csakazértis alapon minden héten bemegyek valami kis apróság miatt. Esetleg tanácsot kérni, amit aztán lefikázhatok..
(NF az első variációra tette a voksát, mondván, ha nekem megfordult a fejemben az ásó és fúrógép használata, valószínű az eladónak is)
No jó. Ma nem vagyok épp emberszerető hangulatban. Majd csiszolok a közérzetemen. Megyek is és bedugom a flexet.
Igyekszem elkészülni az íróasztallal addigra, majd amíg a kicsi alszik, felviszem a második réteg fedőfestéket is.
Mondhatnám a tegnapra, hogy érdektelen nap volt, de nem. Csak sajnos nem olyan esemény történt, amelyre szívesen emlékeznék. Szuuuszáááá....
Térjünk is vissza gyorsan a projektre.
Tegnap reggel elmentem AZ üzletbe. Az eladó készségesen kikeverte nekem a színt. Aztán megkérdeztem, hogy ha véletlenül nem lesz elég a lakk az asztalra, tud e nekem olyan lakkot adni, amilyet akarok. Mi történt? Nem azt mondta, hogy persze..hanem megpróbált meggyőzni arról, hogy nekem erre a fedőre már nem kell lakk.:))) Ilyen lehet, amikor mindenáron szabadulnának valakitől?
Kell rá lakk. Persze, hogy kell. De azért odaszóltam neki, hogy: ha megegyezünk abban, hogy ha bármi probléma lesz a festékkel, akkor kapok egy liternyi ingyen lakkot, akkor felőlem...
Rám nézett, felsóhajtott, majd elővette a katalógusát, és elolvasta a termék ismertetőjét. Aztán persze már szabadkozott, hogy végülis gyerekek használják majd, és blablablabla...döntsem el én, szerinte továbbra sem kell.
Két lehetőség merült fel bennem:
Az egyik, hogy többé be nem teszem oda a lábam és inkább megyek 25 kilométerrel arrébb festéket kevertetni,
vagy
csakazértis alapon minden héten bemegyek valami kis apróság miatt. Esetleg tanácsot kérni, amit aztán lefikázhatok..
(NF az első variációra tette a voksát, mondván, ha nekem megfordult a fejemben az ásó és fúrógép használata, valószínű az eladónak is)
No jó. Ma nem vagyok épp emberszerető hangulatban. Majd csiszolok a közérzetemen. Megyek is és bedugom a flexet.
2014. június 19., csütörtök
Több dolog
jár a fejemben...
Még tegnap délután visszamentem az üzletbe. Na jó, nagypofájú voltam, mert nem abba mentem vissza, hanem ugyanannak a vállalkozásnak a másik, hozzánk közelebb eső üzletébe.
Volt valami, ami kellett nekem? NEEEEM. Minden bútorfestéssel, sőt, minden festéssel kapcsolatos dolgot átpakoltak az új üzletbe. Éljen.
Ott azért már tényleg eldurrant az agyam, mert ez milyen barom dolog. Főleg, hogy 15 percen keresztül szembe gyalogoltunk a tűző nappal, a gyerek meg végig tüsszögte az utat. Erre rá is hapciztam én is. (nem a monitorra, félre fordítottam a fejem, eskü).
Szóval, akkor már késő volt elindulni a távolabb eső üzletbe, közeledett az ebédidő. Ami az én gyerekemnél kábé egybefüggő kajálást jelent 10 órától 12 óráig, valami mindig kell, hogy legyen nála. (második éljen)
Ebéd után kivételesen majdnem két óra volt, hogy elaludt. Gondolkodom, hogy lehet ez lesz a rendszeres a nyári szünetben, mert így ő is jóval 7 után ébred reggel. Ez egyébként nem túl jó hír, mert este 10-ig fent volt, cserébe. Vissza a témához.
Szóval negyed ötkor ébredt. Romon voltam teljesen, felénk általában ötkor megáll az élet. Ráüzentem NF-re, hogy:-innen másolom-
Én: - Vajon meddig van nyitva "az a vacak"?
Ő: - Milyen vacak?
Én: -Hát az üzlet.
Ő (innen nem sorolom, felváltva én, ő):- Neten azt írja, hogy ötig.
-De az új üzlet, a központban is?
-is.
-telszámot küldött-
-Felhívod őket? alszik a gyerek...
- Ok.
Eltelt egy kis idő. Ráüzentem.
-Felhívtad?
-Mit kérdezzek? Azt nem tudom.
(HEEEE. Például, hogy árulnak e karácsonyi csomagolópapírt?)
-Hát a nyitvatartást! írtam fentebb.
Gyerek felébredt, 16:35-kor indultam lóhalálában foltos pólóban, lógó nadrágban a fél órányi sétára lévő üzletbe. Babakocsival, nehezített terepen. (értsd: sómarta járdák, mély vízelvezetők, átmenet nélküli szintkülönbségek)
Öt előtt 10 perccel értünk oda. (harmadik éljen).
Köszöntem, majd egyből közöltem, hogy jó szar az a henger, amit adott. Nézett rám, nagy ártatlan tekintettel, hogy aaaaz? Nem, a másik. Az hát.
Szóval vinnék szivacsosat. Egyet? Nem. Kettőt, a másodikat ingyen. Oké. (ennyi, így kell ezt csinálni). Ha nem engedte volna, már mézelődtem, ásót nem láttam, de fúrógépet igen. Megtette volna az is.
Majd közöltem, hogy milyen festéket kérek. (teljesen hétköznapi). Olyan nincs. A levegő megállt bennem. Ez most komoly? Akkor milyen van? Hát, ha nem vagy annyira igényes, akkor....de, de bazmeg, az vagyok. Akkor ezt tudja ajánlani, de azt keverni kell. Jó, akkor keverjük...de ő zárna, meg kikapcsolta a gépet is, ami keveri és az idő, mire bekapcsol. Nagyon csúnyán nézhettem, mert mondta, hogy ha reggel visszamegyek, megbontja a kiszerelést, és abból kikeveri nekem a másik színt is, amit kértem, meg kedvezményt is ad.
Jó. Hánykor jöjjek? Fél 7-től ott van, ha nincs nyitva az ajtó, dörömböljek. Hülye..fél 7kor, még alszom, nyári szünet van.
Haza már szépen sétáltunk, boltba mentünk, ott meguzsonnázott a kicsi, amíg én vásároltam.
Megcsináltam a kovászos uborka levest is. Őszintén szólva, nagyon bejön. El tudom képzelni, hogy, ha 40 fok lesz, akkor ezt iszom egész nap. Mondjuk ezzel csak én vagyok így, meg a kicsi. Ő még pluszba mártogatott bele egy darab uborkát is. Imádja a kovászos uborkát. Addig rágcsálja, míg nem csak a héja marad a szájában, és azt kiköpi.
NF bezzeg meg sem kóstolta. Azt mondta érvként, hogy amúgy is fent van a gyomorsava. Hiába mondtam neki, hogy ez jóóó rá, majd helyre teszi...azt mondta nem kísérletezne vele.
Visszatérve az első mondatra, több dolog jár a fejemben.
Az egyik, hogy jelentsem e be előre, hogy innentől kezdve hetente háromszor cukkinis kaja lesz, még akkor is, ha fagyasztok le belőle, mert rohadt sok van, és piszok gyorsan nőnek..mondjuk töltött cukkini, cukkini krémleves, cukkini fasírt, cukkini saláta formájában, vagy egész egyszerűen fapofával, és a világ legtermészetesebb arckifejezésével tegyem sorozatosan eléjük?
Meg azon is gondolkodom, hogy vajon meddig maradhat a lakkbenzin a tűző napon, büntetlenül....
Még tegnap délután visszamentem az üzletbe. Na jó, nagypofájú voltam, mert nem abba mentem vissza, hanem ugyanannak a vállalkozásnak a másik, hozzánk közelebb eső üzletébe.
Volt valami, ami kellett nekem? NEEEEM. Minden bútorfestéssel, sőt, minden festéssel kapcsolatos dolgot átpakoltak az új üzletbe. Éljen.
Ott azért már tényleg eldurrant az agyam, mert ez milyen barom dolog. Főleg, hogy 15 percen keresztül szembe gyalogoltunk a tűző nappal, a gyerek meg végig tüsszögte az utat. Erre rá is hapciztam én is. (nem a monitorra, félre fordítottam a fejem, eskü).
Szóval, akkor már késő volt elindulni a távolabb eső üzletbe, közeledett az ebédidő. Ami az én gyerekemnél kábé egybefüggő kajálást jelent 10 órától 12 óráig, valami mindig kell, hogy legyen nála. (második éljen)
Ebéd után kivételesen majdnem két óra volt, hogy elaludt. Gondolkodom, hogy lehet ez lesz a rendszeres a nyári szünetben, mert így ő is jóval 7 után ébred reggel. Ez egyébként nem túl jó hír, mert este 10-ig fent volt, cserébe. Vissza a témához.
Szóval negyed ötkor ébredt. Romon voltam teljesen, felénk általában ötkor megáll az élet. Ráüzentem NF-re, hogy:-innen másolom-
Én: - Vajon meddig van nyitva "az a vacak"?
Ő: - Milyen vacak?
Én: -Hát az üzlet.
Ő (innen nem sorolom, felváltva én, ő):- Neten azt írja, hogy ötig.
-De az új üzlet, a központban is?
-is.
-telszámot küldött-
-Felhívod őket? alszik a gyerek...
- Ok.
Eltelt egy kis idő. Ráüzentem.
-Felhívtad?
-Mit kérdezzek? Azt nem tudom.
(HEEEE. Például, hogy árulnak e karácsonyi csomagolópapírt?)
-Hát a nyitvatartást! írtam fentebb.
Gyerek felébredt, 16:35-kor indultam lóhalálában foltos pólóban, lógó nadrágban a fél órányi sétára lévő üzletbe. Babakocsival, nehezített terepen. (értsd: sómarta járdák, mély vízelvezetők, átmenet nélküli szintkülönbségek)
Öt előtt 10 perccel értünk oda. (harmadik éljen).
Köszöntem, majd egyből közöltem, hogy jó szar az a henger, amit adott. Nézett rám, nagy ártatlan tekintettel, hogy aaaaz? Nem, a másik. Az hát.
Szóval vinnék szivacsosat. Egyet? Nem. Kettőt, a másodikat ingyen. Oké. (ennyi, így kell ezt csinálni). Ha nem engedte volna, már mézelődtem, ásót nem láttam, de fúrógépet igen. Megtette volna az is.
Majd közöltem, hogy milyen festéket kérek. (teljesen hétköznapi). Olyan nincs. A levegő megállt bennem. Ez most komoly? Akkor milyen van? Hát, ha nem vagy annyira igényes, akkor....de, de bazmeg, az vagyok. Akkor ezt tudja ajánlani, de azt keverni kell. Jó, akkor keverjük...de ő zárna, meg kikapcsolta a gépet is, ami keveri és az idő, mire bekapcsol. Nagyon csúnyán nézhettem, mert mondta, hogy ha reggel visszamegyek, megbontja a kiszerelést, és abból kikeveri nekem a másik színt is, amit kértem, meg kedvezményt is ad.
Jó. Hánykor jöjjek? Fél 7-től ott van, ha nincs nyitva az ajtó, dörömböljek. Hülye..fél 7kor, még alszom, nyári szünet van.
Haza már szépen sétáltunk, boltba mentünk, ott meguzsonnázott a kicsi, amíg én vásároltam.
Megcsináltam a kovászos uborka levest is. Őszintén szólva, nagyon bejön. El tudom képzelni, hogy, ha 40 fok lesz, akkor ezt iszom egész nap. Mondjuk ezzel csak én vagyok így, meg a kicsi. Ő még pluszba mártogatott bele egy darab uborkát is. Imádja a kovászos uborkát. Addig rágcsálja, míg nem csak a héja marad a szájában, és azt kiköpi.
NF bezzeg meg sem kóstolta. Azt mondta érvként, hogy amúgy is fent van a gyomorsava. Hiába mondtam neki, hogy ez jóóó rá, majd helyre teszi...azt mondta nem kísérletezne vele.
Visszatérve az első mondatra, több dolog jár a fejemben.
Az egyik, hogy jelentsem e be előre, hogy innentől kezdve hetente háromszor cukkinis kaja lesz, még akkor is, ha fagyasztok le belőle, mert rohadt sok van, és piszok gyorsan nőnek..mondjuk töltött cukkini, cukkini krémleves, cukkini fasírt, cukkini saláta formájában, vagy egész egyszerűen fapofával, és a világ legtermészetesebb arckifejezésével tegyem sorozatosan eléjük?
Meg azon is gondolkodom, hogy vajon meddig maradhat a lakkbenzin a tűző napon, büntetlenül....
2014. június 18., szerda
Tegnap
végre nekiláttam a várva várt átalakításnak.
Gondoltam milyen nagyon szuper lesz, minden pillanata a kedvemre való.
Reggel írta a horoszkópom, hogy kihívásokkal teli lesz a napom, meg akadályokba ütközök. Na, hát ezek milyen hülyék, nem is megyek sehová, és egész nap azt csinálhatom, amit szeretek.
Aztán kiderült, hogy mégis mennem kell, lakkbenzin ugyanis nem jó akármilyen az alapozóhoz..persze nem volt ott, ahová mentem, hanem a tőlem legtávolabb eső üzletben. Oké..akadály kipipálva és leküzdve. Te szerinted. De ezt majd csak utána tudtam meg.
Először, a csiszolásnál szembesültem a kihívással..matricák. Tele van matricával az íróasztal. Nem baj, lecsiszolom, átmosom. Aha. Pár óra múlva valószínű csuklott az összes matricagyáros, a jól tapadó ragasztójuk miatt. Mert amikor azt gondoltam, hogy kész, akkor kiderül, hogy láthatatlanul még ott a ragasztó nyoma. ÉS ellenáll mindennek a szemét!!!
Körömlakklemosó, lakkbenzin, mosogatószeres rongy, végül óvatos csiszolás...vagy 50 darab matrica..mínusz néhány óra a napomból...amikor a gondolataimban felvillant az a szó, hogy "redvás"..na akkor úgy éreztem jobb lesz picit megállni, mert én most ezt itten élvezem. Még, ha nem is érzem pillanatnyilag, akkor is.
Ott, abban a pillanatban nagyon megbántam, hogy azt mondtam NF-nek, hogy ne nyúljon hozzá, egy ujjal sem..majd én, én egyedül. A hülye fejem.
Aztán jött a fatapasszal a második kihívás..majd jó óra múlva akadály. Kibontottam a tubust, olyan keménynek éreztem az anyagot..milyen legyen, fatapasz, ez a dolga. Ahogy dolgoztam vele, működött is szépen, kb egy fél óráig..utána a tubusból folyni kezdett valami lé. Na, hogy az anyád, mit csináljak, mit csináljak. Kinyomtam dobozba, és befejeztem az elkezdett tevékenységet. Ja. Felhordókésem sem volt..vagyis nem találtam meg. De találtam régi nokedliszaggatót, azzal csináltam, meg az ujjaimmal.
Később persze, több, mint a felét visszacsiszoltam a felvitt tapasznak, de kit érdekel az már..
Lealapozóztam, ami szintén nem ment simán, mert a festékboltban a pasi szólt, hogy "ezt a fajta hengert adom, mert ez nem csíkoz, jóó?" Jó hát. Nekem amaz se csíkoz, de maga tudja. Ez ilyen plüss henger...szerintetek? Hullik a szőre, mint a vedlő kutyának. Minden egyes húzásnál tapadnak az apró szálak a festékbe.
Gyors telefon NF-nek, hogy induljon, menjen a festékboltba, hozzon szivacsosat, meg csapkodja is meg a pasit egy ásóval hátulról..a kedvemért. Szerencséjére (a pasinak és NF-nek is), az üzlet már zárva volt. No, de majd ma én visszamegyek.
Aztán este bejöttem, és a legkisebb sarjam olyan majd egy órás hisztit csapott, hogy kétszer kimentem inkább az udvarra, csak ne halljam. Persze hallottam, de legalább a fejét nem láttam közben.
És ma, kovászos uborka levest fogok készíteni. Úgyis olyan keveset fosik a család mostanában.
De, hogy én mennyire élvezem a nyári szünetet..hogy nem kell kelni...minden nap 7 után ébredünk...megszállt a nyugalom...még, ha nem is úgy tűnik.
Gondoltam milyen nagyon szuper lesz, minden pillanata a kedvemre való.
Reggel írta a horoszkópom, hogy kihívásokkal teli lesz a napom, meg akadályokba ütközök. Na, hát ezek milyen hülyék, nem is megyek sehová, és egész nap azt csinálhatom, amit szeretek.
Aztán kiderült, hogy mégis mennem kell, lakkbenzin ugyanis nem jó akármilyen az alapozóhoz..persze nem volt ott, ahová mentem, hanem a tőlem legtávolabb eső üzletben. Oké..akadály kipipálva és leküzdve. Te szerinted. De ezt majd csak utána tudtam meg.
Először, a csiszolásnál szembesültem a kihívással..matricák. Tele van matricával az íróasztal. Nem baj, lecsiszolom, átmosom. Aha. Pár óra múlva valószínű csuklott az összes matricagyáros, a jól tapadó ragasztójuk miatt. Mert amikor azt gondoltam, hogy kész, akkor kiderül, hogy láthatatlanul még ott a ragasztó nyoma. ÉS ellenáll mindennek a szemét!!!
Körömlakklemosó, lakkbenzin, mosogatószeres rongy, végül óvatos csiszolás...vagy 50 darab matrica..mínusz néhány óra a napomból...amikor a gondolataimban felvillant az a szó, hogy "redvás"..na akkor úgy éreztem jobb lesz picit megállni, mert én most ezt itten élvezem. Még, ha nem is érzem pillanatnyilag, akkor is.
Ott, abban a pillanatban nagyon megbántam, hogy azt mondtam NF-nek, hogy ne nyúljon hozzá, egy ujjal sem..majd én, én egyedül. A hülye fejem.
Aztán jött a fatapasszal a második kihívás..majd jó óra múlva akadály. Kibontottam a tubust, olyan keménynek éreztem az anyagot..milyen legyen, fatapasz, ez a dolga. Ahogy dolgoztam vele, működött is szépen, kb egy fél óráig..utána a tubusból folyni kezdett valami lé. Na, hogy az anyád, mit csináljak, mit csináljak. Kinyomtam dobozba, és befejeztem az elkezdett tevékenységet. Ja. Felhordókésem sem volt..vagyis nem találtam meg. De találtam régi nokedliszaggatót, azzal csináltam, meg az ujjaimmal.
Később persze, több, mint a felét visszacsiszoltam a felvitt tapasznak, de kit érdekel az már..
Lealapozóztam, ami szintén nem ment simán, mert a festékboltban a pasi szólt, hogy "ezt a fajta hengert adom, mert ez nem csíkoz, jóó?" Jó hát. Nekem amaz se csíkoz, de maga tudja. Ez ilyen plüss henger...szerintetek? Hullik a szőre, mint a vedlő kutyának. Minden egyes húzásnál tapadnak az apró szálak a festékbe.
Gyors telefon NF-nek, hogy induljon, menjen a festékboltba, hozzon szivacsosat, meg csapkodja is meg a pasit egy ásóval hátulról..a kedvemért. Szerencséjére (a pasinak és NF-nek is), az üzlet már zárva volt. No, de majd ma én visszamegyek.
Aztán este bejöttem, és a legkisebb sarjam olyan majd egy órás hisztit csapott, hogy kétszer kimentem inkább az udvarra, csak ne halljam. Persze hallottam, de legalább a fejét nem láttam közben.
És ma, kovászos uborka levest fogok készíteni. Úgyis olyan keveset fosik a család mostanában.
De, hogy én mennyire élvezem a nyári szünetet..hogy nem kell kelni...minden nap 7 után ébredünk...megszállt a nyugalom...még, ha nem is úgy tűnik.
2014. június 17., kedd
Jupii
Kiderült, hogy nem vagyok hülye. Bamba igen, hülye nem. Jól jelent meg a bejegyzés.
Most megpróbálom az ütemezést. Mert nekem ez annyira tetszik, ez az ütemezés. Hogy majd én eldöntöm, mikor jelenjen meg.
Kitaláltam egyébként, hogy milyen kép lesz a blogom emblémája, vagy micsodája. Csak találnom kellene egy jó és roppant egyszerűen használható rajzoló programot, mert abban béna vagyok. A rajzolásban is, meg a programok használatában is.
Na ütemezzünk. 8:00
Most megpróbálom az ütemezést. Mert nekem ez annyira tetszik, ez az ütemezés. Hogy majd én eldöntöm, mikor jelenjen meg.
Kitaláltam egyébként, hogy milyen kép lesz a blogom emblémája, vagy micsodája. Csak találnom kellene egy jó és roppant egyszerűen használható rajzoló programot, mert abban béna vagyok. A rajzolásban is, meg a programok használatában is.
Na ütemezzünk. 8:00
Ha minden igaz
annyi volt a probléma a megjelenések idejével (mert elsőre mind rosszul jelent meg..remélhetőleg csak eddig), hogy rossz időzónában voltam. Vagyis nem rossz, csak nem az itteni időzónában.
Majd mindjárt kiderül.
Tegnap persze nem folytattam a takarítást..de még a cseresznyézést sem. A kisebbik gyermekem (a nagy máris kihasználja a nyári szünetet és az apukájánál nyaral) úgy döntött, hogy rettentő módon igényli a drága édesanyja társaságát ( megértem, remek társaság vagyok). Mondjuk úgy egész napra, még ebéd után is úgy aludt el, hogy rámtekerte a kis tappancsait, ne tudjak mozdulni mellőle. Jó anyuka módjára ott maradtam és szunyáltam vele egyet.
Ekkor esett meg az előző bejegyzésben történt eset. Ő már felébredt, én meg még nem akartam erről tudomást venni. Játszott a távirányítóval, én meg hagyom (az apja nem..legjobb párosítás). Aztán nagy kedvesen közeledett felém, hangoztatva kedves, cérnaszál hangon, hogy anyóóóó...(jah, így hív..menő:D)..és egyszer puff, a szemöldökömre olyat húzott az idióta távirányítóval, hogy olyan hirtelen kiugrottam az ágyból, hogy ha lenne ilyen sportág, tuti csúcsot döntöttem volna. És nézett rám mosolyogva, és közölte sajnálkozón, hogy "Battubattu" - Basszus, basszus.
Azért a barkácsboltba elmentünk, bevásárolni, még délelőtt, majd ma belevágok a projektbe.
Délután igyekeztem nem tudomást venni a konyhámban egyre inkább terjedő cefreszagról. Nyilván nem tett jót a cserkónak, hogy a 180 fokra melegített sütő mellett pihent. A 180 tulajdonképp 240 volt, jó 20 percig, mire észrevettem, hogy csak föltekerte a hőt rajta a gyerek. A pitének egyébként kicsit sem ártott, meg is lepődtem. Bár, most így belegondolva, lehet a sütőm rossz, és bárhová tekerem 180-ra melegszik csak? Bízom benne, hogy nem.
Hat óra tájékában sajnos már nem tudtam elmenni a pálinka kifőzdére emlékeztető szagok mellett, a gyerek is túl sokat esett seggre, megfordult a fejemben, hogy talán megártott neki, és megjelentek a muslicák is.
Szóval mentettem a menthetőt, nekiálltam veszettül csapkodni a magozót, és fagyasztani a cserit, kilónként zacskózva. Remek időtöltés....ahogy telnek a fél órák, egyre erősebben üti az ember a magozót. A szomszéd legalábbis tuti jól szórakozik rajta.
Közben persze a gyerek beszart, majd éhes lett, aztán csak unatkozott..ezt próbáltam elűzni azzal, hogy mindig adtam a kezébe egy kimagozott cseresznyét, hogy vigye, tegye a dobozába (ami vééééletlenül a fürdőszobában volt). Járkált is nagy lelkesen, szemenként hordta, én meg haladtam. Mondjuk annyira boldog nem voltam, amikor megláttam, hogy a doboz helyett a fürdőkádba dobálta be az előtte jó alaposan szétnyomkodott cseresznyeszemeket. Nagy sóhaj, szarni bele. Meg se láttam, hagy csinálja tovább, csak haladjak.
Aztán persze elvesztette a cumiját, amit kerestem vagy fél órán át, mire kiderült, hogy ő szót fogadott és a székre tette le, csak nem arra a székre, és nem abban a szobában, ahová máskor szokta.
Ettől a ponttól kezdve nagyon vártam a nap végét. (hogy miért, azt most nem részletezném..kiscicából veszett macska lett) Mire NF (nemFérj) haza jött, minden rendben is volt.
Csak én vertem ritmusosan a falat, a fejemmel.
Majd mindjárt kiderül.
Tegnap persze nem folytattam a takarítást..de még a cseresznyézést sem. A kisebbik gyermekem (a nagy máris kihasználja a nyári szünetet és az apukájánál nyaral) úgy döntött, hogy rettentő módon igényli a drága édesanyja társaságát ( megértem, remek társaság vagyok). Mondjuk úgy egész napra, még ebéd után is úgy aludt el, hogy rámtekerte a kis tappancsait, ne tudjak mozdulni mellőle. Jó anyuka módjára ott maradtam és szunyáltam vele egyet.
Ekkor esett meg az előző bejegyzésben történt eset. Ő már felébredt, én meg még nem akartam erről tudomást venni. Játszott a távirányítóval, én meg hagyom (az apja nem..legjobb párosítás). Aztán nagy kedvesen közeledett felém, hangoztatva kedves, cérnaszál hangon, hogy anyóóóó...(jah, így hív..menő:D)..és egyszer puff, a szemöldökömre olyat húzott az idióta távirányítóval, hogy olyan hirtelen kiugrottam az ágyból, hogy ha lenne ilyen sportág, tuti csúcsot döntöttem volna. És nézett rám mosolyogva, és közölte sajnálkozón, hogy "Battubattu" - Basszus, basszus.
Azért a barkácsboltba elmentünk, bevásárolni, még délelőtt, majd ma belevágok a projektbe.
Délután igyekeztem nem tudomást venni a konyhámban egyre inkább terjedő cefreszagról. Nyilván nem tett jót a cserkónak, hogy a 180 fokra melegített sütő mellett pihent. A 180 tulajdonképp 240 volt, jó 20 percig, mire észrevettem, hogy csak föltekerte a hőt rajta a gyerek. A pitének egyébként kicsit sem ártott, meg is lepődtem. Bár, most így belegondolva, lehet a sütőm rossz, és bárhová tekerem 180-ra melegszik csak? Bízom benne, hogy nem.
Hat óra tájékában sajnos már nem tudtam elmenni a pálinka kifőzdére emlékeztető szagok mellett, a gyerek is túl sokat esett seggre, megfordult a fejemben, hogy talán megártott neki, és megjelentek a muslicák is.
Szóval mentettem a menthetőt, nekiálltam veszettül csapkodni a magozót, és fagyasztani a cserit, kilónként zacskózva. Remek időtöltés....ahogy telnek a fél órák, egyre erősebben üti az ember a magozót. A szomszéd legalábbis tuti jól szórakozik rajta.
Közben persze a gyerek beszart, majd éhes lett, aztán csak unatkozott..ezt próbáltam elűzni azzal, hogy mindig adtam a kezébe egy kimagozott cseresznyét, hogy vigye, tegye a dobozába (ami vééééletlenül a fürdőszobában volt). Járkált is nagy lelkesen, szemenként hordta, én meg haladtam. Mondjuk annyira boldog nem voltam, amikor megláttam, hogy a doboz helyett a fürdőkádba dobálta be az előtte jó alaposan szétnyomkodott cseresznyeszemeket. Nagy sóhaj, szarni bele. Meg se láttam, hagy csinálja tovább, csak haladjak.
Aztán persze elvesztette a cumiját, amit kerestem vagy fél órán át, mire kiderült, hogy ő szót fogadott és a székre tette le, csak nem arra a székre, és nem abban a szobában, ahová máskor szokta.
Ettől a ponttól kezdve nagyon vártam a nap végét. (hogy miért, azt most nem részletezném..kiscicából veszett macska lett) Mire NF (nemFérj) haza jött, minden rendben is volt.
Csak én vertem ritmusosan a falat, a fejemmel.
Gyors javaslatok kezdő szülőknek 1. rész
Ha a kicsi gyereked melléd keveredik az ágyadban, SOHA NE BÍZZ BENNE!
Még a legbékésebb gyerek is, aki maga a megtestesült megbízhatóság, kimutatja a foga fehérjét, ha te éppen félálomban hallgatod, ahogyan kedvesen játszik melletted. Iszonyú késztetést éreznek rá, egy pillanat alatt előbújik belőlük a kisördög, és amikor nem számítasz rá, akkor fog képen törölni a keze ügyében lévő tárggyal, teljes erejéből, a legkedvesebb mosolya kíséretében.
Te pedig az első reflex mozdulatoddal nem tudhatod előre, hogy a sajgó területre nyomod oda hirtelen a kezed, vagy jól szájba vágod.
Ezért saját biztonságod és lelkiismereted érdekében az ágyba ne engedj bevinni a puhánál, vagy az annál is puhábbnál keményebb tárgyat.
2014. június 16., hétfő
A tegnapi
nap sikerén felbuzdulva jó lenne ma folytatni a ház kiganézását.
Nem tudom hány kerttulajdonos gondolkodik még így június közepén...én se szoktam. Itt áll még 3 ládányi cseresznye, érik a meggy, a cukkini (mintha azzal olyan nagy munka lenne).
Tegnap, hogy bele tudjak szállni a kádba, délután fél ötkor úgy döntöttem ideje összekapni magam. Vödrökbe kezdtem gyűjteni és adtam a szomszédnak egy vödörnyit, vittem a fiam lovasoktatójának egy vödörnyit, és az egyik tanítónéninek is. Itt laknak néhány házzal arrébb.
A gyerekszoba takarításában egyébként mindkét gyerekem aktívan részt vett. A kicsi, mint ahogyan egy kukafunhoz illik, mindent kidobott, a nagy pedig szedte ki, amit mégis meg akart tartani. Hülyét tudok kapni ettől a kukamániától egyébként. Naponta minimum nyolcszor játssza el, hogy a kuka előtt hisztizik (csukott ajtó mögött van), hogy engedjem be. Persze, ha megengedem, hogy ő dobjon ki valamit, akkor abból biztos, hogy nyakig szemétben turkálás lesz, aztán pedig hiszti, amiért kihozom onnan.
Vétóztam a takarításos ötletemet. Elmegyünk fatapaszért, meg csiszolóvászonért, mert felújítok egy íróasztalt. Ami, ha jól sikerül, a gyerekszobában kap helyet. Ha meg nem, akkor valahová eldugjuk.
Ja, igen. Ezt is most akarom. Nem, nem szeretném. Akarom. A cseresznyeszezon kellős közepén. Újabb laza vállveregtés után (e remek ötletért), ideje összekapnom magunkat, és elindulni, belecsapni a lecsóba..és megnézni, hogy miért van ilyen feltűnően csendben a kicsi gyerekem.
Nem tudom hány kerttulajdonos gondolkodik még így június közepén...én se szoktam. Itt áll még 3 ládányi cseresznye, érik a meggy, a cukkini (mintha azzal olyan nagy munka lenne).
Tegnap, hogy bele tudjak szállni a kádba, délután fél ötkor úgy döntöttem ideje összekapni magam. Vödrökbe kezdtem gyűjteni és adtam a szomszédnak egy vödörnyit, vittem a fiam lovasoktatójának egy vödörnyit, és az egyik tanítónéninek is. Itt laknak néhány házzal arrébb.
A gyerekszoba takarításában egyébként mindkét gyerekem aktívan részt vett. A kicsi, mint ahogyan egy kukafunhoz illik, mindent kidobott, a nagy pedig szedte ki, amit mégis meg akart tartani. Hülyét tudok kapni ettől a kukamániától egyébként. Naponta minimum nyolcszor játssza el, hogy a kuka előtt hisztizik (csukott ajtó mögött van), hogy engedjem be. Persze, ha megengedem, hogy ő dobjon ki valamit, akkor abból biztos, hogy nyakig szemétben turkálás lesz, aztán pedig hiszti, amiért kihozom onnan.
Vétóztam a takarításos ötletemet. Elmegyünk fatapaszért, meg csiszolóvászonért, mert felújítok egy íróasztalt. Ami, ha jól sikerül, a gyerekszobában kap helyet. Ha meg nem, akkor valahová eldugjuk.
Ja, igen. Ezt is most akarom. Nem, nem szeretném. Akarom. A cseresznyeszezon kellős közepén. Újabb laza vállveregtés után (e remek ötletért), ideje összekapnom magunkat, és elindulni, belecsapni a lecsóba..és megnézni, hogy miért van ilyen feltűnően csendben a kicsi gyerekem.
Nem tudom
miért van az, hogy ha a kölyköknek nyűgjük van, az tutira éjjel 2 és 3 között tetőzik. Nem éjfél körül, amikor még sok szülő ébren van, és nem hajnali 5-6 környékén, amikor sok szülő már ébren van..nem. Éjjel 2 és 3 között, amikor a legtöbb szülő éppen alszik..vagyis aludna.
Ja, ez már nem a kicsi, bevált a tízmilliószoros napon tízmilliószor kért "gyorsanlegyenjobban" kívánság, most a nagy kezdett el az éjszaka közepén fuldokolva köhögni.
Porallergiája van, és, ha az ablak nyitva van, akkor iszonyú hamar megtelik a szobája.
És nem tudom, hogy miért érez sok anya késztetést arra, hogy ilyenkor takarítson..? Az éjszaka közepén. Talán a tehetetlenség miatt? Persze, nem zajolhatok nagyon, mert akkor felverem a többieket. Úgyhogy nem maradt más hátra, mint a ház legtávolabbi pontján a spájz kiganézása. Ó, de én azt hányszor megbántam abban a 2 óra hosszában, amíg ténykedtem!!! Hogy én mekkora hülye vagyok, hogy a francért kell nekem ezt pont most csinálni...miközben a gyerek persze már békésen aludt.
4 órakor adtam föl, és mentem vissza az ágyba.
8-kor már a gyerekszobát takarítottam, ami most kábé púp volt a hátamra, de legalább a sulis cuccokat is szétválogattuk.
A tegnapi nap amúgy is kész káosz volt, későn, 11 körül (este) fejeztem be a befőzést, amit ma persze folytatok. Közben egy tortát is kellett sütnöm, na meg a szokásos itthoni tevékenységek.
Fél kilenc körül jött a gyerek, hogy ha befejeztem a dolgom, adjak már neki vacsorát majd..oké, akkor abból reggeli lesz.:DD De aztán eszembe jutott, hogy a suliban előadta az éhezők viadalát, úgyhogy csapot papot hagytam és elkészítettem a kajáját.
Tudniillik jó fél éven át kérdezgettem reggelente, hogy kér e reggelit, nem e éhes. Furcsállottam is, hogy soha nem akart enni, egy reggel sem (kivéve az első pár hetet, amikor még menő volt az uzsonnás doboz, mert akkor ugyan enni nem evett itthon, de vitt a suliba szendvicset).
Jó, hogy első óra után kapnak tízórait, de az ébredéstől addig 2 és fél óra eltelik, hogy bírja...tudsz figyelni órán? Persze..aha. Csomagoljak kaját? Nem kell.
A városi szavalóversenyen (amin egyébként második lett) kérdezte meg az egyik tanító néni, hogy mit szokott reggelizni ez a gyerek. Nyilván tudta, hogy semmit, csak próbált tapintatos lenni. Akkor derült ki, hogy az első órát végig nyűglődi, és jelentkezik vagy tízszer, hogy éhes, mikor lesz már tízórai. Hozzáteszem, kap büfépénzt, persze azt sajnálta kajára költeni, azokból azokat az idióta dínókat vette mindig, ami vízben áztatva egyre nagyobb lesz. (kidobtam ma vagy huszat, mert már nem kell). Akkor tényleg majd elsüllyedtem szégyenemben, és ez valahogy olyan frusztrációt indított el bennem, hogy reggelente úgy érzem, rettentő köcsög vagyok (voltam, hétköznap, amíg tartott a suli).
De már új időszámítás van. Csak a nyár és mi. Mert így vagyunk mi.... négyen..egy egész. :)
Ja, ez már nem a kicsi, bevált a tízmilliószoros napon tízmilliószor kért "gyorsanlegyenjobban" kívánság, most a nagy kezdett el az éjszaka közepén fuldokolva köhögni.
Porallergiája van, és, ha az ablak nyitva van, akkor iszonyú hamar megtelik a szobája.
És nem tudom, hogy miért érez sok anya késztetést arra, hogy ilyenkor takarítson..? Az éjszaka közepén. Talán a tehetetlenség miatt? Persze, nem zajolhatok nagyon, mert akkor felverem a többieket. Úgyhogy nem maradt más hátra, mint a ház legtávolabbi pontján a spájz kiganézása. Ó, de én azt hányszor megbántam abban a 2 óra hosszában, amíg ténykedtem!!! Hogy én mekkora hülye vagyok, hogy a francért kell nekem ezt pont most csinálni...miközben a gyerek persze már békésen aludt.
4 órakor adtam föl, és mentem vissza az ágyba.
8-kor már a gyerekszobát takarítottam, ami most kábé púp volt a hátamra, de legalább a sulis cuccokat is szétválogattuk.
A tegnapi nap amúgy is kész káosz volt, későn, 11 körül (este) fejeztem be a befőzést, amit ma persze folytatok. Közben egy tortát is kellett sütnöm, na meg a szokásos itthoni tevékenységek.
Fél kilenc körül jött a gyerek, hogy ha befejeztem a dolgom, adjak már neki vacsorát majd..oké, akkor abból reggeli lesz.:DD De aztán eszembe jutott, hogy a suliban előadta az éhezők viadalát, úgyhogy csapot papot hagytam és elkészítettem a kajáját.
Tudniillik jó fél éven át kérdezgettem reggelente, hogy kér e reggelit, nem e éhes. Furcsállottam is, hogy soha nem akart enni, egy reggel sem (kivéve az első pár hetet, amikor még menő volt az uzsonnás doboz, mert akkor ugyan enni nem evett itthon, de vitt a suliba szendvicset).
Jó, hogy első óra után kapnak tízórait, de az ébredéstől addig 2 és fél óra eltelik, hogy bírja...tudsz figyelni órán? Persze..aha. Csomagoljak kaját? Nem kell.
A városi szavalóversenyen (amin egyébként második lett) kérdezte meg az egyik tanító néni, hogy mit szokott reggelizni ez a gyerek. Nyilván tudta, hogy semmit, csak próbált tapintatos lenni. Akkor derült ki, hogy az első órát végig nyűglődi, és jelentkezik vagy tízszer, hogy éhes, mikor lesz már tízórai. Hozzáteszem, kap büfépénzt, persze azt sajnálta kajára költeni, azokból azokat az idióta dínókat vette mindig, ami vízben áztatva egyre nagyobb lesz. (kidobtam ma vagy huszat, mert már nem kell). Akkor tényleg majd elsüllyedtem szégyenemben, és ez valahogy olyan frusztrációt indított el bennem, hogy reggelente úgy érzem, rettentő köcsög vagyok (voltam, hétköznap, amíg tartott a suli).
De már új időszámítás van. Csak a nyár és mi. Mert így vagyunk mi.... négyen..egy egész. :)
2014. június 14., szombat
Ha a gyerek éget...
Parázva vártam az utolsó tanítási napot.
A tavaszi szünet előtt ugyanis, a tanító nénik közölték a gyerekekkel, hogy milyen szuper néhány nap következik, lehet jó nagyokat pihenni.
Az én gyerekem közölte, hogy áááá, ő nem pihenhet. Kérdezték, hogy miért nem. Hát azért, mert neki vigyáznia kell az öccsére. A tanító néni próbálta neki megmagyarázni, hogy az, hogy olykor játszik a kis tesójával, még nem olyan nagy fáradtság, amellett tud még pihenni eleget. A fiam viszont hajthatatlan maradt, hogy nem, ő bizony nem pihenhet, egy szemernyit sem. És addig hajtotta, amíg meg nem kérdezte az osztályfőnök: És anya addig mit csinál?
A drága fiam pedig közölte, hogy "anya kávézgat, meg gépezik".
Persze én erről semmit sem tudtam, egy osztálytárs anyukája mesélte, a sarki kisboltban, a reggeli csúcsban. Szuper. A kölyköknek ez volt az aznapi sztorijuk otthon (és most már a boltban lévő eladók és vevők is erről beszélnek). A végén közölte, hogy: "De nehogy bántsd már ezért szegényt."
Akkor megfordult a fejemben, hogy valószínű mindenki azt gondolja, hogy még ütöm is szerencsétlen, sanyarú sorsú gyereket..pedig milyen rendes, illemtudó az a fiú..nem is értik, hogy lehet, mikor ILYEN anyja van...
Haza érve leültettem az asztalhoz, és elővettem a csúnya szavak szótárát. Mire a végére értem, és ő is vagy százszor elmondta, hogy detöbbetilyetsohamegbocsánatmegnemisúgygondoltam, már elég nehéz volt a feltörő nevetést elfojtani, így gyorsan bezavartam a szobájába.
Arra próbálok nem gondolni, hogy tegnap este 23 család miről beszélgethetett vacsora közben..
A tavaszi szünet előtt ugyanis, a tanító nénik közölték a gyerekekkel, hogy milyen szuper néhány nap következik, lehet jó nagyokat pihenni.
Az én gyerekem közölte, hogy áááá, ő nem pihenhet. Kérdezték, hogy miért nem. Hát azért, mert neki vigyáznia kell az öccsére. A tanító néni próbálta neki megmagyarázni, hogy az, hogy olykor játszik a kis tesójával, még nem olyan nagy fáradtság, amellett tud még pihenni eleget. A fiam viszont hajthatatlan maradt, hogy nem, ő bizony nem pihenhet, egy szemernyit sem. És addig hajtotta, amíg meg nem kérdezte az osztályfőnök: És anya addig mit csinál?
A drága fiam pedig közölte, hogy "anya kávézgat, meg gépezik".
Persze én erről semmit sem tudtam, egy osztálytárs anyukája mesélte, a sarki kisboltban, a reggeli csúcsban. Szuper. A kölyköknek ez volt az aznapi sztorijuk otthon (és most már a boltban lévő eladók és vevők is erről beszélnek). A végén közölte, hogy: "De nehogy bántsd már ezért szegényt."
Akkor megfordult a fejemben, hogy valószínű mindenki azt gondolja, hogy még ütöm is szerencsétlen, sanyarú sorsú gyereket..pedig milyen rendes, illemtudó az a fiú..nem is értik, hogy lehet, mikor ILYEN anyja van...
Haza érve leültettem az asztalhoz, és elővettem a csúnya szavak szótárát. Mire a végére értem, és ő is vagy százszor elmondta, hogy detöbbetilyetsohamegbocsánatmegnemisúgygondoltam, már elég nehéz volt a feltörő nevetést elfojtani, így gyorsan bezavartam a szobájába.
Arra próbálok nem gondolni, hogy tegnap este 23 család miről beszélgethetett vacsora közben..
2014. június 13., péntek
Beteg
A tarhonyás hadművelet után alig pár órával, beteg lett a kicsi. Egyik pillanatról a másikra. Persze egyből eszembe jutott, hogy mekkora köcsög vagyok, szórakoztam rajtuk..most meg tessék, beteg lett.
Utálom, amikor betegek. A kicsi nem szokott túl magas lázat produkálni, nála 39 fok a plafon, legalábbis eddig, a fő gond inkább az, hogy ő olyan hányós, fosós beteg. Nincs ijesztőbb annál, amikor egy pici babából orrán száján ömlik a cucc. Főleg, ha közben a segge is spriccel.
A nagyobb ezzel szemben 40 fokig észre se nagyon veszi, ha beteg, ő nem is hányós, nem is fosós, inkább köhögős taknyolós.
Úgyhogy tegnap egy hasmenéssel indult a lavina, nem baj, biztos jön a foga (álmodozni jó). De a láza is felment, majd hányni is kezdett, a vb első meccsét vergődő gyerekkel az ölben volt szabad nézni, végig mondókázva, dalolva, magamra erőltetett legmegnyugtatóbb hanghordozással. Amikor már minden ismert dalt felsorakoztattam, és ő mindegyikre ordítással reagált, akkor jött az egy kis bárány hopp, két kisbárány hopp..huszonnégyig jutottam, majdnem el is aludt. Sírás...anyuka (én), halkan, monoton hangon: jajdejó..fúj a szél..jön be a jóóó friss levegő. Vagy százötvenszer duruzsoltam a fülébe ezt, és nem unta meg.
Elaludt.
Csak ne hányjon..csak ne hányjon...
Egy órányi nyugi, aztán vergődés.
Amikor éjfél után döntöttem a hűtőfürdő mellett, igazán rendes gyerek módjára a fürdőszobába hányt be, lázcsillapító szirup lenyelése után 10 perccel. (csak, hogy gondolkodhasson az ember, hogy felszívódott vagy sem...arra apelláltam, hogy nem volt rózsaszín zselé a hányásban, így valószínű felszívódott) Ő az egyébként, aki szereti a hűtőfürdőt. Iszonyú tökös kis fickó.
Ezután egy idő múlva végre elaludt, és fél hatig nyugodtan pihent. Azóta újra emelkedő láz szindrómát produkál, úgyhogy nem maradhat ki a doki.
A derekam leszakad.
Megfigyeltem valamit..így 8 évnyi gyereknevelés után, ami lehet, hogy le is van írva némely szakkönyvben, szóval nem biztos, hogy én találtam fel.
Amikor azt érezni a gyereken, hogy a homlokán simán megsülne a tojás, a hónaljában pedig megpirulna a virsli..de a lábai még hidegek..akkor nem kell még a végét várni..aztán jön csak a java. Amikor már a lába is forró, na akkor érte el a láz a tetőfokát.
Ezzel a felfedezésemmel egy időben belegondoltam, hogy hányszor is hagytam méretlenül a hőjét...mert a fejét ugyan melegnek éreztem, de a lába hideg volt..és az elmúlt egy évben én mindig a lábának a hőjére adtam. Ha a kis lábujjai melegek, akkor lázas..addig nem..addig csak hisztis valami miatt..a frászt. Alapos vállveregetés..és induljon a nap.
A hülye dátummal és idővel még mindig nem boldogulok. Ha automatán hagyom, előző napi dátumon jelenik meg a bejegyzés. Az ütemezést feladtam..egy darabig.
Utálom, amikor betegek. A kicsi nem szokott túl magas lázat produkálni, nála 39 fok a plafon, legalábbis eddig, a fő gond inkább az, hogy ő olyan hányós, fosós beteg. Nincs ijesztőbb annál, amikor egy pici babából orrán száján ömlik a cucc. Főleg, ha közben a segge is spriccel.
A nagyobb ezzel szemben 40 fokig észre se nagyon veszi, ha beteg, ő nem is hányós, nem is fosós, inkább köhögős taknyolós.
Úgyhogy tegnap egy hasmenéssel indult a lavina, nem baj, biztos jön a foga (álmodozni jó). De a láza is felment, majd hányni is kezdett, a vb első meccsét vergődő gyerekkel az ölben volt szabad nézni, végig mondókázva, dalolva, magamra erőltetett legmegnyugtatóbb hanghordozással. Amikor már minden ismert dalt felsorakoztattam, és ő mindegyikre ordítással reagált, akkor jött az egy kis bárány hopp, két kisbárány hopp..huszonnégyig jutottam, majdnem el is aludt. Sírás...anyuka (én), halkan, monoton hangon: jajdejó..fúj a szél..jön be a jóóó friss levegő. Vagy százötvenszer duruzsoltam a fülébe ezt, és nem unta meg.
Elaludt.
Csak ne hányjon..csak ne hányjon...
Egy órányi nyugi, aztán vergődés.
Amikor éjfél után döntöttem a hűtőfürdő mellett, igazán rendes gyerek módjára a fürdőszobába hányt be, lázcsillapító szirup lenyelése után 10 perccel. (csak, hogy gondolkodhasson az ember, hogy felszívódott vagy sem...arra apelláltam, hogy nem volt rózsaszín zselé a hányásban, így valószínű felszívódott) Ő az egyébként, aki szereti a hűtőfürdőt. Iszonyú tökös kis fickó.
Ezután egy idő múlva végre elaludt, és fél hatig nyugodtan pihent. Azóta újra emelkedő láz szindrómát produkál, úgyhogy nem maradhat ki a doki.
A derekam leszakad.
Megfigyeltem valamit..így 8 évnyi gyereknevelés után, ami lehet, hogy le is van írva némely szakkönyvben, szóval nem biztos, hogy én találtam fel.
Amikor azt érezni a gyereken, hogy a homlokán simán megsülne a tojás, a hónaljában pedig megpirulna a virsli..de a lábai még hidegek..akkor nem kell még a végét várni..aztán jön csak a java. Amikor már a lába is forró, na akkor érte el a láz a tetőfokát.
Ezzel a felfedezésemmel egy időben belegondoltam, hogy hányszor is hagytam méretlenül a hőjét...mert a fejét ugyan melegnek éreztem, de a lába hideg volt..és az elmúlt egy évben én mindig a lábának a hőjére adtam. Ha a kis lábujjai melegek, akkor lázas..addig nem..addig csak hisztis valami miatt..a frászt. Alapos vállveregetés..és induljon a nap.
A hülye dátummal és idővel még mindig nem boldogulok. Ha automatán hagyom, előző napi dátumon jelenik meg a bejegyzés. Az ütemezést feladtam..egy darabig.
Tarhonya hadművelet
Az én gyerekeim imádnak mezítlábaskodni. Ilyenkor nem zavar, hűvösebb időben már inkább.
Ma azonban kiderült, hogyan lehet elérni, hogy papucsot húzzanak a lábukra, anélkül, hogy sűrű anyázások közepette papagájt játszanánk.
A titok nyitja, a tarhonyás hús. Szedjük ki a tányérra, majd hagyjuk, hogy legkisebb csemeténk (jelen esetben 17 hónapos, ha jól számolom) teljesen egyedül kanalazza a szájába az ételt. Amikor úgy döntött, hogy befejezte, még ne távolítsuk el a közeléből a maradékot. Hagyjuk játszani vele.
Ezután engedjük útjára. Ekkor a ruhájáról is fog lehullani, szépen beborítva a lakásunk legeldugottabb pontjait is, ahol felnőtt nem jár, de gyerek biztos, hogy igen.
A melegben ezek a tarhonyaszemek elég hamar, tulajdonképp néhány óra leforgása alatt megszáradnak.
Először csak azt vesszük észre, hogy nagyobbacska csemeté(i)nk egy egy lépésnél a lábát fölemeli, és a kezével végigsöpör a talpán. Majd fel fog tűnni, hogy a legkisebb figyelni kezdi, hogy hová léphet!
Kis idő múlva feladják..az apró szemek gombostűfejként szúródnak a talpukba.
A kicsi a szandáljával a kezében szalad felénk, mintha aknamezőn lépkedne, és elszántan hangoztatja, hogy "szanszafeeszanszafee". A nagyobb pedig, mintha mindig is ez lett volna a természetes, közömbös arccal papucsban jelenik meg.
Ma azonban kiderült, hogyan lehet elérni, hogy papucsot húzzanak a lábukra, anélkül, hogy sűrű anyázások közepette papagájt játszanánk.
A titok nyitja, a tarhonyás hús. Szedjük ki a tányérra, majd hagyjuk, hogy legkisebb csemeténk (jelen esetben 17 hónapos, ha jól számolom) teljesen egyedül kanalazza a szájába az ételt. Amikor úgy döntött, hogy befejezte, még ne távolítsuk el a közeléből a maradékot. Hagyjuk játszani vele.
Ezután engedjük útjára. Ekkor a ruhájáról is fog lehullani, szépen beborítva a lakásunk legeldugottabb pontjait is, ahol felnőtt nem jár, de gyerek biztos, hogy igen.
A melegben ezek a tarhonyaszemek elég hamar, tulajdonképp néhány óra leforgása alatt megszáradnak.
Először csak azt vesszük észre, hogy nagyobbacska csemeté(i)nk egy egy lépésnél a lábát fölemeli, és a kezével végigsöpör a talpán. Majd fel fog tűnni, hogy a legkisebb figyelni kezdi, hogy hová léphet!
Kis idő múlva feladják..az apró szemek gombostűfejként szúródnak a talpukba.
A kicsi a szandáljával a kezében szalad felénk, mintha aknamezőn lépkedne, és elszántan hangoztatja, hogy "szanszafeeszanszafee". A nagyobb pedig, mintha mindig is ez lett volna a természetes, közömbös arccal papucsban jelenik meg.
2014. június 12., csütörtök
Leégettem a gyereket
Hozzáteszem, hogy ő is előszeretettel égeti egyetlen, drága jó anyukáját, ami után, habár magamban röhögök, de kábé másfél órás fejmosást szoktam tartani a tiszteletről, meg arról, hogy "mégishogygondolodeztdrágafiam"..de erről majd máskor.
Reggel, úton a suliba, az egyik presszónál ott állt egy jégkrémes autó. Mellette egy dobozban sok sok doboz jégkrém. Hangosan megszólaltam:
-Hmmmm, na viszünk belőle egyet?- és nevettem.
Mire az autó mögül elém állt a sofőr. Bennem a levegő is megakadt, a fiam meg csak annyit mondott forgó szemekkel:
-Jajj, anya...
Tovább mentünk, én hangosan röhögve..aztán megakadt a szemem a fülén...úúúú...2 napja kirándulni voltak, akkor az egyik rendezvényen kifestették az arcukat. A gyerekemnek persze a füle is olyan lett. Este elvileg lemosta...az arcáról gyakorlatilag is. Én ráutaló megjegyzéseket tettem, hogy valószínűleg a fülére vízálló festéket kapott...vigyorgott is, azt hittem leesett neki. Tegnap a kertben voltunk, cseresznyét szedni, este csak kiadtam az utasításokat utána, hogy vacsi, fürdés, alvás..abban a nyugodt hiszemben sétáltunk hát a suliba, hogy a gyerekem tiszta...de a fülére tekintve megláttam, hogy még mindig festékes...hihhhhetetlen. Természetesen a suliban is középen ül, elől, szóval a tanító néni is tutira látta már tegnap is. Gyorsan megállítottam, és benyálazott ujjal sikálni kezdtem. Ő szorgosan augatott. Én pedig kifejtettem, hogy a nyállal mosás abban is különbözik a vízzel mosástól, hogy előbbi egy idő után ragacsossá válik, és elveszti a sikamlósságát, szemben az utóbbival. Ekkor az utcaajtó, ahol épp megálltunk, kinyílt, és kilépett egy nő, aki megijedt tőlünk. Hirtelen bocsánatot kértem, és közöltem vele, hogy épp a gyerek fülét takarítom, mert retkes. A fiam hangosan: Anyaaaaa!!!
Valamiért nem akarta, hogy vele menjek a suliig...
Mellesleg, ha ügyes vagyok, akkor ennek a bejegyzésnek déli 12 órakor kell megjelennie.
Reggel, úton a suliba, az egyik presszónál ott állt egy jégkrémes autó. Mellette egy dobozban sok sok doboz jégkrém. Hangosan megszólaltam:
-Hmmmm, na viszünk belőle egyet?- és nevettem.
Mire az autó mögül elém állt a sofőr. Bennem a levegő is megakadt, a fiam meg csak annyit mondott forgó szemekkel:
-Jajj, anya...
Tovább mentünk, én hangosan röhögve..aztán megakadt a szemem a fülén...úúúú...2 napja kirándulni voltak, akkor az egyik rendezvényen kifestették az arcukat. A gyerekemnek persze a füle is olyan lett. Este elvileg lemosta...az arcáról gyakorlatilag is. Én ráutaló megjegyzéseket tettem, hogy valószínűleg a fülére vízálló festéket kapott...vigyorgott is, azt hittem leesett neki. Tegnap a kertben voltunk, cseresznyét szedni, este csak kiadtam az utasításokat utána, hogy vacsi, fürdés, alvás..abban a nyugodt hiszemben sétáltunk hát a suliba, hogy a gyerekem tiszta...de a fülére tekintve megláttam, hogy még mindig festékes...hihhhhetetlen. Természetesen a suliban is középen ül, elől, szóval a tanító néni is tutira látta már tegnap is. Gyorsan megállítottam, és benyálazott ujjal sikálni kezdtem. Ő szorgosan augatott. Én pedig kifejtettem, hogy a nyállal mosás abban is különbözik a vízzel mosástól, hogy előbbi egy idő után ragacsossá válik, és elveszti a sikamlósságát, szemben az utóbbival. Ekkor az utcaajtó, ahol épp megálltunk, kinyílt, és kilépett egy nő, aki megijedt tőlünk. Hirtelen bocsánatot kértem, és közöltem vele, hogy épp a gyerek fülét takarítom, mert retkes. A fiam hangosan: Anyaaaaa!!!
Valamiért nem akarta, hogy vele menjek a suliig...
Mellesleg, ha ügyes vagyok, akkor ennek a bejegyzésnek déli 12 órakor kell megjelennie.
Én, a Guru
Kikészít. Nem mintha lényeges lenne, de az előző, a harmadik bejegyzésnek ma reggel kellett volna ütemszerűen megjelennie. Csak azért, hogy ha felkelek, egyből lássam. Nem azért, mert ego vagyok (talán kicsit), és mindig magammal akarom kezdeni, hanem, hogy tudjam, megcsináltam. A tudat pedig, hogy rajtam kívül több ezren elsőre megoldják ezt az egy-két kattintással járó feladatot..nem tesz túl jót azénmindigmindentjobbantudok énemnek. Ez amúgy nem így van. Csak a férjem, aki nemférjem, ő mondja ezt. Ha pedig nem mondja, akkor benne van a tekintetében. Viszont, ha már ilyen tökéletesnek lát, juszt se kérdezem meg tőle, hogy mi lehet a gond.
Gyorsan közzétettem hát a bejegyzést, és mit látok..tegnap jelent meg..miazanyád. Nem, nem tegnap, ma reggel. De nem ma reggel írtam, az ideális anyuka ilyenkor reggelit készít iskolába igyekvő gyermekének. Persze, első lépésben nem szabad elfelejteni felébreszteni..elfelejtettem. Probléma félretesz, gyerek felébreszt.
Ébresztés megvolt. "Éhes vagy?" "Nem." (jajj, de jó, jöhetek vissza a géphez) "Miért nem? Mi az, hogy nem akarsz reggelizni? Egy kis müzlit legalább egyél." -majd beviszem neki-
Szóval a probléma. Bejegyzés ütemezése, ami nem sikerült. Megjelentet..de nem jelenik meg, belöki a piszkozat helyére, hogy ütemezett. Aha..azt hiszem, kihagytam egy kattintást, ezért maradt csak piszkozat. Majd tesztelem.
Vasalnom kéne. Ajj, lenne már végre vakáció...
Gyorsan közzétettem hát a bejegyzést, és mit látok..tegnap jelent meg..miazanyád. Nem, nem tegnap, ma reggel. De nem ma reggel írtam, az ideális anyuka ilyenkor reggelit készít iskolába igyekvő gyermekének. Persze, első lépésben nem szabad elfelejteni felébreszteni..elfelejtettem. Probléma félretesz, gyerek felébreszt.
Ébresztés megvolt. "Éhes vagy?" "Nem." (jajj, de jó, jöhetek vissza a géphez) "Miért nem? Mi az, hogy nem akarsz reggelizni? Egy kis müzlit legalább egyél." -majd beviszem neki-
Szóval a probléma. Bejegyzés ütemezése, ami nem sikerült. Megjelentet..de nem jelenik meg, belöki a piszkozat helyére, hogy ütemezett. Aha..azt hiszem, kihagytam egy kattintást, ezért maradt csak piszkozat. Majd tesztelem.
Vasalnom kéne. Ajj, lenne már végre vakáció...
A harmadik
Amióta az eszemet tudom, mindig lányos anyukának tartottam magam. Biztos voltam benne, hogy nekem csak lányom születhet, egyetlen darab.
Amiben még biztos voltam, az az, hogy nekem csak egy gyerekhez van idegrendszerem.
A felállás azóta a következő. Fiam született. Kettő is, igaz 7 év különbséggel.
Az elsőnél aránylag könnyen megbarátkoztam a gondolattal. Tulajdonképp bele is törődtem, hogy akkor nekem már nem lesz lányom. Lévén, hogy nem szülök több gyereket. De nem baj, mert szuper srác.
Az évek igazán nyugodt mederben teltek.
Aztán az életembe csöppent - és ez szó szerint értendő- a második gyerekem. Ha szépen akarok fogalmazni, akkor ő amolyan Hoppábaba, ha a nevén akarom nevezni a dolgokat, akkor "kiszakadtagumibasszus" baba. Az eset pikantériája, hogy azon a tavaszon lehetőségünk volt kettesben kizökkenni kicsit a hétköznapokból..nem szép hazánkban..eltelt öt nap, haza jöttünk..akkor már késő volt bármit is tenni. Én alapjáraton is paráztam attól mindig, hogy teherbe esem, főleg úgy, hogy nem beszéltük meg. Tulajdonképp hajlamos voltam pár nap késés miatt akkor is tesztet venni már tizenéves korom végén is, ha csak valami földöntúli csoda folytán történhetett volna megtermékenyítés. Ki tudja..ugye, annyi mindent hallani. :))
No, de eltelt pár nap, késett is kicsit, aztán megjött. Nagy..naaaagy sóhaj.
Következő hónapban költöztünk, ráadásként a munkahelyem is megszűnt, csak úgy extra bónuszként. Az első nekikeseredés után még örültem is a -terveim szerinti- pár hét pihenőnek..jól jött a berendezkedéshez.
Egyik reggel a verandára kiülve kortyolgattam a hajnali napsütéses, de még hűvös időben a kávémat...és bevillant egy gondolat..bementem, és megnéztem a naptáramat...furcsa..talán elfelejtettem beírni..egy napot még remegtem magamban, majd másnap vettem egy tesztet...pozitív.
Sírtam. Hát....nem az örömtől. Később az örömtől is, hogy lányom lesz. Hogy ezt a Sors direkt így rendezte!!!! Aztán sírtam két napig, amikor közölték, hogy fiú. Nagyon fiú. Ja..a Sors, mi? Nyilvánvalóan nem cserélném el, egyetlen lányra sem, de azt hiszem, ez örökre felbüffen majd bennem.
A második dolog, amiben biztos voltam -az idegrendszeremmel kapcsolatban- nos, az azóta sem változott. :)))
2014. június 11., szerda
A második
Kapásból látszik milyen infó guru vagyok.
Nem akartam saját nevet megadni a bloghoz, gondoltam, majd kitalálok valami igazán ötleteset és frappánsat. Addig automatikusan beírtam a magamban sűrűn mondogatott nemvagyokfáradt kijelentést a kitöltendő mezőbe, arra alapozva, hogy majd később megváltoztatom. Aha..nem lehet.
Ekkor megtorpantam. Teljesen újra kell kezdenem az egészet..na nee...
Amíg kitakarítottam aszart kakit a másodszülöttem segge popsija alól, addig gondolkodtam a hogyantovább kérdésen..
Döntöttem. Marad.
Legalább, ha sűrűn ránézek, el is hiszem. (hogyne)
Majd keresek hozzá valami találó képet.
Nem akartam saját nevet megadni a bloghoz, gondoltam, majd kitalálok valami igazán ötleteset és frappánsat. Addig automatikusan beírtam a magamban sűrűn mondogatott nemvagyokfáradt kijelentést a kitöltendő mezőbe, arra alapozva, hogy majd később megváltoztatom. Aha..nem lehet.
Ekkor megtorpantam. Teljesen újra kell kezdenem az egészet..na nee...
Amíg kitakarítottam a
Döntöttem. Marad.
Legalább, ha sűrűn ránézek, el is hiszem. (hogyne)
Majd keresek hozzá valami találó képet.
Az első
Ide kerülnek majd a bejegyzéseim.
Update: Hogy miről is szól ez a blog? És miért is ez a címe?
Gyesen vagyok, a 17 hónapos fiammal. Kizökkenni a mókuskerékből..felüdülni jövök, írni. Ami remélhetőleg olyan üdítően fog rám hatni, mint a jéghideg ital a dögmelegben. Ezért Üdítő.
Lesz itt minden, ami elgondolkodtat, nevetésre késztet, vagy megállít.
Update: Hogy miről is szól ez a blog? És miért is ez a címe?
Gyesen vagyok, a 17 hónapos fiammal. Kizökkenni a mókuskerékből..felüdülni jövök, írni. Ami remélhetőleg olyan üdítően fog rám hatni, mint a jéghideg ital a dögmelegben. Ezért Üdítő.
Lesz itt minden, ami elgondolkodtat, nevetésre késztet, vagy megállít.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)