Szinte biztos voltam benne, hogy a belseje már üreges lesz, és az egész mehet a birkáknak és a csirkéknek uzsonnára (mert akkor már nem finom, szerintem), de belátom, nem vagyok tévedhetetlen.
Tökéletesen tömött belsejű darab volt, így nem volt kérdés, hogy ma ez lesz a kaja. Nem kellett gondolkodnom az elkészítési módon, megtöltöttem, de úgy, hogy a belsejét is mellé raktam (ne vesszen kárba), majd a sütési idő végén kiszedtem azt a tepsiből, meg a keletkezett levet is, és összeturmixoltam némi fűszerrel és liszttel, hogy aztán a tűzhelyen rotyogtatva besűrítsem és ráöntsem a töltött cuccra, amit visszatoltam a sütőbe újabb 15-20 percre.
Habár mostanában a legkedvencebb formája a cukkininek nálunk az, ha baconnel vagy sonkával és sajttal feltekerem, majd panírozom és kisütöm (ezért még a fiúk is rajonganak nagyon komolyan), ezzel sem okoztam nekik csalódást. Vagy csak beletörődtek a sorsukba, de mind szó nélkül tüntették el a tányérjukról az adagokat.
Ahogy érik a barack, úgy dolgozom fel, haladok csendesen a természettel együtt, és várom, hogy mivel ajándékoz meg legközelebb.
Lassan következik a lecsó berakása, a padlizsánkrém és a zakuszka ideje, és az utolsó üveggel nyitottam ki a házi piros aranyat is. Az Erős Pista még egy évig elég, azt idén nem készítek. Aztán itt van még a szilva, a körte, a szeder, a patiszon és a csípős paprikák. Tele leszünk sütőtökkel, ha az időjárás is úgy akarja. És persze még sorolhatnám, ezt biztosan ismeri mindenki, aki kertezik.
Emellett még néhány bútort is újítok föl, és igyekszem nem elhanyagolni a kölyköket. Nehogy már lelki sérültek legyenek, ugye. Ezt hallottam most egy helyi szuperanyától. Hogy lelki sérült lesz a gyerek, ha egy hétig nincs vele játszva. Hát, nem tudom. Furcsa egy világot élünk most, néha úgy érzem rosszkor születtem. Nekem nem okozott gondot játszani a tesómmal, amíg a szüleim dolgoztak. Nem hiszem, hogy lelki beteg lettem tőle. De manapság már ez is bűnnek számít, ha a nagynak kell vigyázni a kicsire. Pedig nálunk ez előfordul. Nem óhajtom átöltöztetni a két gyereket, hogy elmenjek a kis boltba sonkáért. És igen, ha palacsintát akar enni a nagyobb, akkor megkérem, hogy üljön oda helyettem a tesójához rajzolni, vagy baromkodni. Annak ellenére, hogy nem neki, hanem magamnak, magunknak szültem, azt gondolom, hogy családként egy csapatot alkotunk. Amelynek a feladataiból a gyerekek is kivehetik a részüket. Ha ettől lelki sérült lesz, akkor ott az alapokkal van a gond, nem azzal, hogy neki valamit tennie kell másokért.
Szerintem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése