Kisebb fajta gyerekhad van nálunk, néhány napja. Ez azt jelenti, hogy valaki mindig akar valamit, valaki mindig éhes, valakinek mindig van valami baja, valakinek mindig van valami mondandója.
Ez csupán annyit jelent, hogy este, mire ágyat látok, hassal előre dőlök bele, mint egy krumpliszsák.
Reggelre meg folyik a nyálam, épp, mint a fogakat növesztő sarjamnak.
Öt perc rend után újra nincs hely letenni a tányérokat, mintha hangyák hada dolgozna azon, hogy állandó legyen a káosz. Az örökös zümmögés meg egy méhkasra emlékeztet, csak annak minden rendszerét mellőzve.
Nem vagyok egy ősanya, szóval, hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden pillanatát élvezem, őszintébb hát, ha azt mondom elviselem. A méhemből kibújtakért mindent. Höhöö.
Persze közben nem maradhatnak el a nyári tennivalók sem, mert a zöldség és gyümölcs nem vár rám. Tegnap lefejtettük a meggybort is, percekig csurgott a nyálam az illatától, és elképzeltem azt is, amint a lábamat az asztalra pakolva kortyolgatom a hűs nedűt, az ajkaimat kellemes mosolyra húzva, miközben nem hallom magam körül a rohangáló kölyköket.
Igaz, mire idáig eljutok, hogy megkóstolhatom a boromat, addigra már nem lesz őskáosz itthon, de majd hozzáképzelem, hogy én azt is leszarom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése