Csak lazán

Éjjel, 2 óra 17 perc.
- Hamma
Nem mozdulok..
-Hamma, hamma! Anyóóó! (jee, ez én lennék)
Vízzel kínálom.
Csend. Megkönnyebbülök.
- Hamma. Hamma.

Ó, hogy az anyád. (csak gondolom, hátha, ha nem szólok, majd megunja)

- Hamma.

Sóhajtok.

Fölállok, konyhajárat, zacskó kuki, beadom az ágyba neki. Piknik. Csócsál, rág, zörög.

- Áhhh... (szomjas, azt jelenti)

Sóhajtok. Ő egyre türelmetlenebbül:

- Áhh, víz, víz.

Felállok, kap vizet. Újra zörög, csócsál. Piknik..
Aztán újra szomjas lesz..és ez így ismétlődik 2 óra 58 percig.

Lefekszik. Forgolódik. Hallgatózom. Elalszik..
Az én szemem viszont kipattant. És kopogni kezdett. De jó vagyok a süketnek tettetésben, így úgy csináltam, mintha nem hallanám.
Fél öt tájékában el is csendesedtek a gondolataim is, és szépen vissza aludtam.
Reggel 6:46-kor arra ébredtem, hogy legapróbb sarjam áll az ágyam mellett, kezében a telefonom, és mosolyogva tartja a füléhez, miközben azt mondja: Halló

Ilyenkor, ha véletlenül megszerzi a készüléket, hirtelen hatalmas önuralommal igyekszem felvenni a legtermészetesebb mosolyt, és elkérni tőle..persze gondolatban kiáltozom, hogy teszed le, de rögtön! Ha viszont ezt produkálnám, azt hiszem a pénztárcám bánná. Meg a telefon. Ha így történne, biztos szerepelne a gyors javaslatokban, hogy mit ne tégy soha, ha a gyerek megkaparintja a készüléked.



Ma egyébként igazán lazán gazoltunk egy "keveset", meg őszibarackot szedtünk, és kb 6 kilónyi uborkát is. Holnapra megvan a program. Uborka berakás.
Szeretem. Nem macerás, nem jár túl nagy kosszal, nem történik vele semmi baj, ha félbehagyom..éppen nekem való feladat.