Van egy olyan szokásom. Azért kettyós, mert sokan hülyének tartanak miatta. És sokszor én, saját magamat is. Főleg a végrehajtás előtt..na de utána..utána nagyon jó, és olyankor mondhat bárki bármit, a világ legjobb tulajdonságának tűnik.
Ez pedig az, hogy mielőtt elutazunk itthonról, nekem úgy kell itt hagyni a házat, mintha itt senki nem nyúlt volna semmihez, mintha csak arra várna az egész lakás, hogy beköltözzenek a lakók. Ami azt jelenti, hogy makulátlan tisztaság, szekrényekben szép rend, csillogó ablakok, pormentesség, értitek, na..csillivilli. Tavaly négyszer fordultam vissza, hogy szárazra töröljem a mosogatót, meg a mosdókagylót, és, hogy az utolsó pisilő után is kifertőtlenítsem a wc-ét.
Nos, azt az állapotot most körbe nézve, nem lesz egyszerű elérni...már elfáradtam, csak a teendők átgondolásától. Ilyenkor érzem magam emiatt én is kettyósnak.:)
De, ha arra a gyönyörű rendre és tisztaságra jövünk haza, akkor az mindig jó.
Jó, ha épp egy lepukkant szállást fogunk ki, mert akkor haza érni a tisztaságba és a rendezett lakásba, ami érintetlennek tűnik...az nagyon felemelő tud lenni.
Ha pedig a szállásunk magas színvonalat képvisel, akkor sincs haza érve az a hangulatunk, mintha a nagy kupira érkeznénk meg, hogy óóóó...nem, akkor is kellemes, nyugodt érzés fog el.
És ez a fontos. Régen, mindig rossz volt haza érni, mindenhonnan. Visszatérni a hétköznapokba. De azóta már felnőttem. Olyan pedig nem lehetséges, hogy az ember a saját otthonába kedvetlenül térjen haza. Nekem ez kell a jó érzéshez ilyenkor.
Kettyós vagyok? Lehet, de vállalom.:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése